A kócbaba

Megtaszították, a földre lökték. Az elején még mosolygott, azt hitte tréfa volt, vagy tán véletlen.

Hiszen alapjában véve kedves, szelíd baba volt. Nem ártott senkinek. De voltak olyanok, akiket a jelenléte is zavart, tán bántotta a szemük. Minek egy ilyen kócbaba? Divatjamúlt, haszontalan kis tárgy a Barbie-babák világában.

Majd megszeppent. Megpróbált talpra állni bizonytalanul, de újabb rúgások érték. Onnan is, ahonnan nem várta. Hátulról. Nem, itt ebbe a világba, ahova belecsöppent, a lovagiassági szabályok nem voltak érvényesek. Ez nem a régi, szép babaház volt.

Kis rongyteste elernyedt, a mosoly eltorzult az arcán és ijesztő grimasszá vált.

Ha a kandalló lobogó tüze közt lelhetné halálát – kívánta – mint a kis táncosnő kéményseprő kedvesével a régi mesében. De lehetséges-e ez?

Vagy tán eljön a Jótündér a varázspálcájával, mint ahogy egykor a kis fabábuhoz is eljött, hogy újra életre keltse?

Addig is ott hevert a porban, furcsán kitekert tagokkal, talán majd a polcok alá rugdossák vagy a szemétre kerül.

Azok a sziporkázó kis csillagok az új kezdetet jelölik vajon? Valódiak-e vagy csak képzeli talán?