Hosszú, forró nyár

1.     Május

Piton, miután befejezték a Nagyteremben az étkezést a kertbe vonult, hogy a bagolytól nemrég kapott kis csomagot kibontsa. Különösebb sietség nélkül nyitotta fel, nyugodtan megtehette, diáktársai zajosan szétszéledtek körülötte, a szép időt élvezve. Megszokta már, hogy anyja halála óta nagynénje bizonyos rendszerességgel küldözget csomagokat, hasznos tanácsokkal látva el, hogy ügyeljen magára, és étkezzen rendesen ne legyen ilyen sovány. Azt sosem írta, hogy tanuljon sokat, hiszen tisztában volt intellektuális képességeivel és szorgalmával.

– Mintha ötéves lennék – gondolta.

Bár igazából jól esett neki, mert a nagynénje volt az egyetlen élő rokona, aki őszintén törődött vele, már amennyire zsarnoki apja megengedte. Persze arról fogalma sincs, hogy őt mennyi minden egyéb foglalkoztatja, többek közt a fekete mágia.

De most valami súlyos zörgött a csomagban. Piton csodálkozva nyitotta fel, és egy másik nagy borítékot talált.

- Kedves fiam, – írta a nagynénje.

Utánad küldtem  Stella levelét, ami az én címemre érkezett.

Remélem jól vagy, ha bármire szükséged lenne, értesítsél

Nénéd

Piton őszintén meglepve bontotta ki a másik levelet, amiből különös pergamenlap esett ki, felismerte rajta Stella hosszúkás betűit és dőlt írását és egy fénykép. Mohón kapott utána, mert bármennyire tagadta maga előtt is, ez a különös lány nagyon érdekelte. Mit érdekelte, ez már nem pusztán érdeklődés , hanem valami egészen más …

De inkább a képet nézte, hiszen nagyon rég nem látta a boszorkányt. Szülei halála óta csak ritkán és mindig rövid időre jött Angliába.

A képről egy ismerős ismeretlen kedves arc mosolygott. Ovális, sötét haj keretezte, vékony fehér arc, zöld szemekkel és a sötét haj.

De a nyúlánk alakon a vékony fátyolszerű anyag sejteni engedte a nőies formákat.

– Merlinre! – gondolta Piton –, micsoda alakja van. Itt a Roxfortban is alig van egy két ilyen, hacsak az a kis Evans nem, a Potter macája, meg Rebecca Molls.

De ugyanakkor valami különös illat is megcsapta az orrát, a virágzó mandula, olajfák és még valami számára ismeretlen egzotikus virág illata – állapította meg Slughorn kedvenc növendéke. – Bizonyára megbűvölték.

Gyorsan a talárja zsebébe süllyesztette a képet, majd ha biztonságosabb helyen lesz, nézegetheti. Figyelmét inkább a levélre fordította,  és a fa törzsének dőlve olvasni kezdte. A lány őszinte, meleg sorokban írt: magáról és a magániskoláról, ahol tanult és kedvesen érdeklődött a fiú hogylétéről. Azt írta, tervezi, hogy a nyáron Angliába látogat és akkor majd találkozhatnak.

Piton leült, a gondolatok lázasan kavarogtak az elméjében. Mintha a levél új erőt, életkedvet adott volna neki.

Megindult a kastély felé, a többiek nem foglalkoztak vele, valahol távolabbról hangos vihogás zaja hallott, Potter és bandája idétlenkedtek.

Piton feléjük sem pillantott, gyors léptekkel felsietett az emeletre. Mostanra a többség megtanulta félni őt, tett róla, ezért többnyire kerülték, tudták, hogy haragjában félelmetes tud lenni.

– Egy nyugodt helyre van szükségem – ismételgette magában a 7. emeleten, míg a harmadik - negyedik ismétlés után megnyílt a Szükség szobájának az ajtaja.

Piton belépett, kis asztal és könyvek mellett találta magát, melyeknek jó része titkos könyv volt: Az akaraterő fejlesztése, A gondolatok hatalma, Tér és idő határátlépések olvasta le a címeket.

Később már a szobájában, épp a nyitott szekrényajtó előtt tétovázott, hogy hova zárja el illetéktelen szemek elől jegyzeteit, leveleit, kezében a Stella képével, amikor rányitottak.

–Hűű, Severus! – nézett át a válla fölött Ed Orwell, végzős szobatársa.   -Nem semmi a barátnőd. Külföldi?

De a következő pillanatban már Piton kivont pálcájával találta szemben magát.

– Hogy merészelsz? – sziszegte az arcába sápadtan.

– Hé jól van, na, jól van. Bocs, véletlen volt. Én csak a bájitaltan jegyzetedet…– lihegte egyszuszra, mert jól ismerte kollegája gyors reakcióit, és nem volt kedve valami ismeretlen átok alanya lenni.

– Kifelé – szűrte Piton a fogai közül.

– Jó, elmentem, nem zavarlak, nyugi – és a puhány szőke Ed kibotorkált.

Mikor már sötét volt és minden elcsendesült, Piton az ágyán fekve erősen maga elé idézte Stellát. A szemét, a haját, puha, eperízű ajkait. S ahogy végigcsókolja nemcsak ajkait, nyakának ívelt hajlatát, hanem lejjebb, egyre lejjebb. Puha kis kerek melleit, majd végig az egész testét, forró csókokkal. Szinte érezte, ahogy magához szorítja a meleg, ruganyos lánytestet. Egyre erősebben és erősebben, hogy szinte összetörik…

Olyan reális volt az egész, mint még soha egyetlen fantázia sem, úgy érezte, felrobban és akkor… elélvezett…

          Sok ezer kilométerre a Roxfort ködbe burkolózó tornyaitól Stellának hirtelen felpattant szeme. Heves szívdobogással riadt fel, teljesen leizzadt.

Kinn langyos, rózsaszínes hajnal derengett.

– Mi volt ez? – Még most is érezte Piton karjainak abroncsszerű ölelését, ahogy úgy szorítja és csókolja, mint a valóságban soha.

Forró hullámok öntötték el, hogy csupa víz lett rajta a ruha, és újból érezte a csókjait végig a testén, egészen le, hogy csak annyit bírt suttogni elakadó lélegzettel, hogy ó, mert a következő pillanatban az orgazmus szinte odavágta, ahogy végigcikázott a testén. Hosszú percekig nem tudott magáról, majd bódult álomba zuhant.

– Ki kéne vegyem a fényképét a párnám alól – nyögte reggel, amikor rázuhant a valóság.

Kilépett a még harmatos kertbe lépett ki, hogy lecsitítsa gondolatait, hevesen dobogó szívét. Még a gondolatára is elvörösödött annak, ami az éjjel történt. Végig sem merte gondolni, hogy mi lesz, ha majd a nyáron találkoznak és  Piton megcsókolja és aztán…

És forró hullámok öntötték el erre a gondolatra.

– Stella! – hallotta nagyanyja hangját.  -  Gyere kislányom, kihűl a reggelid!

– Te jó ég! – nyögte magában a lány. – Hogy én milyen romlott vagyok. Máson sem jár az eszem, csak amin nem kéne.

 - Majd a nyáron. – nyugtatgatta magát. Majd akkor meglátom. Majd a nyáron.

2.     Csak a szerelem…

You’re my lover
undercover
You’re my secret passion and I have no other

You’re my number one !( Helena Paparizou )

A kertben maradtak végre kettesben, miután végtelennek tetsző idő után Stella megérkezett Angliába. És itt Piton végre megcsókolta. A szokott szelíd módon időztek el ajkai az ajkán. De ez már nem volt elég, a fának döntötte a lányt és egyre követelőzőbben és szenvedélyesebben csókolta.

Kissé meglepte, nemcsak a lány engedékenysége, hanem az is, hogy ugyanolyan szenvedélyesen viszonozzák csókjait.

Stella érezte, ahogy elönti a forróság és lábaiból kifut az erő, ha a fiú nem tartotta volna erősen, na meg nem lett volna a fa, összeesett volna.

– Severus! –csendült fel egy ismerős hang. – Hol vagytok?

Piton egy pillanatra elszakította száját az övéről, de nem engedte el.

–Itt vagyunk a kertben, Timék nem jöttek.

Persze, mert tett róla, hogy ne jöjjenek.

Stella levegő után kapkodva nézte, hogy Piton milyen nyugodt hangon válaszolgat, ő megszólalni sem tudott volna hirtelenjében. De amikor fiú hirtelen felé fordult, az arcába hulló fekete tincseivel, az addig csak az álmaiban látott izzó tekintettel fürkészte őt néhány pillanatig.

Aztán váratlanul megragadta a kezét.

– Gyere!

Stella nem kérdezte hova, kábultan hagyta, hogy vezesse, nem mert semmire sem gondolni.

A kert hátsó ajtaján, burjánzó lángvirágokkal benőtt ösvényen egy hátsó ajtóhoz érkeztek. Piton elővette a varázspálcáját és valamit mormolt. Elhagyatottnak tűnt csigalépcső tűnt fel a korhadt ajtó mögött, amely ahogy beléptek be is zárult mögöttük. A hátsó traktusra vezettek a lépcsők, valamikor lakhattak itt is, de látszott, hogy már évek óta nem használták. Lihegtek, mire felértek, mert a lépcső elég nyaktörő volt. Egy kis szobába értek. Fenn Piton nem mondott semmit, csak átölelte és vadul csókolni kezdte. Az ajkait harapdálta, beleharapott a nyakába, Stella felnyögött, mert fájdalmat okozott neki, de közben olyan vágyakozás fogta el mint még soha.

A fiú egyre merészebben csókolta, beletúrt a hajába, kezei egyre lejjebb csúsztak a testén, a vékony ruha alá.

Hosszú percekig csókolóztak, Stella érezte, ahogy tudata elködösül.

– Le… levehetem rólad? – kérdezte rekedten a fiú, míg kezei ide-oda vándoroltak az egyre zavaróbbá váló ruhadarabon.

Ő nem válaszolt, mire Piton könnyedén átkarolta és a heverőre dobta, s egy mozdulattal letépte róla a blúzát. Egy pillanatig csodálta a meztelen, remegő lány testét majd ráborult és csókolni kezdte. Minél inkább elmerültek a szenvedélyben, és Stella már tudta, mit is kíván. Ilyet nem érzett még, csak akkor álmában. És akárhogy is ölelte és csókolta a fiú, csak egyre nehezebb lett.

– Gyere Severus, mert én is akarom - lehelte, félredobva minden szégyenérzetét.

Piton elengedte, és néhány percig összehúzott szemekkel és izzó tekintettel méregette a reszkető lányt.

– Nem, azt nem, nekünk nem szabad. Te túl fiatal vagy… ezt nem tehetem veled…

– Nem érdekel, gyere, mert nem bírom tovább…

Piton magához szorította, a szenvedély vörös bársonyként borította be őket…

Amikor hosszú percek után magukhoz tértek, egy darabig szótlanul feküdtek egymás karjaiban. Piton Stella hosszú fekete hajfürtjeit tekergette az ujjára.

Stella kicsit felnézett rá:

–A tavasszal, te voltál, ugye?

Erre Piton is felült.

–Érezted? –kérdezte megfeszült figyelemmel.

–Igen – pirult el a lány. Akkor … azóta, szóval…– zavarodott bele egyre jobban a mondandójába.

–Úgy értem, hogy addig is…

–Csak nem így…– súgta neki Piton félmosollyal. – Nem kellett volna, ezt tennem, ne haragudj. De nem gondoltam, hogy ilyen jól sikerül.

Stella felsóhajtott.

– Nem baj. Én addig is nagyon… hiszen tudod… Csak nem tudtam, mire is vágyom…

– Majd …–súgta Piton a nyakába. Várjunk még egy kicsit – és a nyakszirtjét csókolgatta. – De jó volt így is,  nem?

Stella megborzongott.

– Én még.. soha… – súgta és érezte, ahogy elvörösödik.

–Tudom – mosolygott Piton. – De menjünk, mert a nagynénjém már keres bennünket, nem tudja, hogy hol vagyunk.

Stella riadt arccal ült fel és akkor döbbent rá, hogy meztelen. A ruhái után kapott, de azok milyen állapotban voltak, széttépve hevertek a földön

–Varázsolj kedvesem – súgta neki Piton, látva a riadalmát. – Boszorkány vagy, nem?– és közben belebújt nadrágjába.

Stella egyre nagyobb zavarban vette elő a pálcáját.

– A szerelem teljesen elvette az eszem – gondolta.

Maya néni kissé furcsán nézett rájuk, amikor előkerültek. Valahogy túlságosan is csendesek voltak.

– Merre jártatok? Már mindenhol kerestelek benneteket.

–  Ó, elsétáltunk a vízesésig – hazudta Piton szemrebbenés nélkül, de Stella nem mert rá nézni.

Maya figyelmét ez nem kerülte el, de inkább nem mondott semmit.

Stella szobájában végigvetette magát az ágyon. Belső remegése még mindig nem szűnt.

–Igen, ez az, az álma!

Maya a kifelé induló unokaöccse után szólt.

– Severus… – Remélem rendesen viselkedsz Stellával? Megbízhatok benned, igaz? – nézett végig aggódva a magas, nagyon sovány fiún.

– Igen, nénikém – nézett vissza rá a kifürkészhetetlen, sötét tekintetével unokaöccse, azzal a tekintettel, amitől, még magának sem merte bevallani, kirázta a hideg.

– Ne aggódj, nem lesz semmi baj.

                                               *

3. A találkozó

A vidéki háznak, amit Maya néni, özv. Mrs. Pendleton, örökölt a férjétől, a verandáján ültek azon a késő nyári délutánon, csupa Mardekáros. A szőke Ed Orwell varázslósakkot játszott Averyvel. A kis, köpcös szemüveges Tim kibicelt nekik.

– Üsd már, már üsd – biztatta bástyáját Avery.

Piton távolabbról nézte őket. Szembe vele Narcissa és Bellatrix Black teáztak. Narcissa szokott fensőbbséges, unatkozó arckifejezésével, miután elmagyarázta, hogy vőlegénye, Lucius Malfoy miért is nem tudott a mardekárosok szokásos nyári találkozójára eljönni.

Piton blazírt képpel végighallgatta, tudta, hogy Malfoy nem tud eljönni és titokban örült neki. Tulajdonképpen számított is rá, és ez így nagyon jól jött ki, már csak Stella miatt is.

Stella pillanatokon belül le kellett érjen, elmagyarázta neki ezt a szokást.

– És most az idén, ide jönnek. Így volt már előre megbeszélve. Olyasmi mint a Csiga - klub – mondta Piton gúnyosan, de ide csak Mardekárosok  jönnek.

– A Mardekár krémje –gondolta Stella –, a fontos, vezető egyéniségek. S valami furcsa érzés rántotta görcsbe a gyomrát.

A két Black nővér mindjárt felkapta a fejét, ahogy Stella lesuhogott a lépcsőn, zöldes, hullámmintás selyemruhájában.

– Bemutatom nektek Stellát –mondta Piton. – Ők a Black-nővérek

– Örvendek –nyújtotta ridegen a kezét Narcissa, hideg, kék szemeivel fürkészve az idegen lányt. –Narcissa vagyok.

– Stella Spiridon.

– Bellatrix – vetette oda gőgösen az idősebb, hátra dobva szép, hosszú fekete haját.

– Ők a többi társaim

– Hello – intett, a kis, kövér srác.  – Tim vagyok.

A többieket annyira lekötötte a játszma, hogy jórészt fel sem pillantottak a tábláról, csak a nevüket mormogták el.

Stella is néhány percig érdeklődve figyelte, hogyan vágtat el a ló és üti le a parasztot.

– Hagyjad  – szólt oda neki Piton –, nagyon leköti őket.

És kézen fogva elhúzta onnan. Narcissa figyelmét ez nem kerülte el.

De nem kellett különösebben figyelmesnek lenni, mert amikor leültek, nem leplezték viszonyukat, Piton meglehetősen szorosan kulcsolta át Stella derekát.

– Te nem vagy angol, igaz? – vetette oda Bella, miközben felállt és

rágyújtott.

– Nem, csak itt nyaralok.

Közben lassan esteledett, lassú blues szólt, s a félhomályba burkolózó teraszon Piton és Stella meglehetősen szenvedélyesen csókolóztak.

– Ti úgy látom, nem unatkoztok – vetette oda epésen Bellatrix.

– Mi az, Bella? – nyerített Avery, csak nem vagy féltékeny? Ha igényled, én elszórakoztatlak –röhögött durván.

Bella dühösen hátradobta csillogó, fekete haját, és visszament nővéréhez, aki valami képes újságokat lapozott. Főleg, hogy Averynek igaza volt, mert smárolt ő már néhányszor Pitonnal, de úgy tűnt, hogy azt nem érdekelte igazán. Mint ahogy eddig egyetlen lány sem. Stella viszont láthatóan nagyon is érdekelte, mintha összenőttek volna, úgy ültek ott.

Narcissa valamit félhangosan mondott Stella családjáról.

Mire Stella elszakította száját Pitonétól, s rábámult, Narcissa legnagyobb döbbenetére, mert túl messze volt, hogy tisztán hallhassa a megjegyzést.

– A szüleim egyszerre haltak meg, és a nagyanyám nevel, ha ez érdekel. Nálunk a forró éghajlaton az embereknek forró a szerelme is. Lehet oda kéne jönnöd, a tűző nap talán téged is felolvasztana, jégkirálynő.

(Nevetés tört ki. Narcissa valamit dünnyögött, hogy az ő vőlegénye Lucius Malfoy, egy igazi úriember, nem nem úgy mint egyesek és bizonyos görög istennők.

– Egy ilyen frigid nő mellett, mint te húgocskám, még egy Don Juan is úriember lenne – mondta halkan Bella.

– Érdekelnek téged a görögországi istennők? – kérdezte Stella Piton karjaiból, miközben jelentőségteljes pillantást váltottak.

– Csak nem a szerelem istennőjére gondoltál?)

Ed, Avery és Tim egyszerre kezdtek el röhögni.

–Nahát – mondta végül Ed –, mintha Severust hallanám.

Piton halvány mosolyra húzta a száját, tetszett neki Stella beszólása, és a Black – lányok forrongása, de nem akarta kimutatni.

– Piton – fordult felé Ed, aki idősebb volt nála és szobatársa is, és ezért olykor mert vele bizalmaskodni.

– A barátnőd kis hallgatagnak látszik, de látom fején találja a szöget. Akárcsak te… úgy tűnik, jól megtaláltatok egymást.

– Így van – tódította Tim – Te is örökké hallgatsz, de ha meg találsz szólalni…

Stella éles pillantást vetett rájuk, de nem szólt semmit, csak visszanézett Pitonra, aki csak felvonta az egyik szemöldökét.

– Ilyen lennél? – kérdezte aztán szinte mozdulatlan ajkakkal a lány.

– És Te, kedvesem? – viszonozta Piton.

– Meg kell védenem magam, nem?

– Természetesen, bár amíg velem vagy, nem kell semmitől tartanod.

– De ez a szőke lány… – mondta bosszúsan Stella, és fejét a fiú vállába fúrta, aki csillogó, fekete fürtjeit cirógatta.

– Irigy, és szereti ha ő van a figyelem központjában. Ne törődj vele!

– Ne hagyjuk, hogy elrontsák örömünket.

– Így lesz. Bízd csak rám.

–Na fiúk – szólt oda Piton – vége már a játszmának? Nem isztok valamit?

Ed, a visszavágót halasszátok el, amondó vagyok.

–Helyes. Most szedtem le a királynőt. Igyunk valamit.

Piton feléjük indult, Stellát a derekánál tartva, suhintott varázspálcájával mire boros poharak és ital jelentek meg.

– És ha valakinek valami mondanivalója van a Stellával való viszonyunkról, az most közölje, aztán nem akarok több megjegyzést hallani.

– Dehogyis, Severus – nézett fel megrökönyödve Ed – már miért lenne?

Míg Avery már töltött.

– Semmi közünk hozzá, nem? A ti dolgotok.

– Azért – nézett sötéten Piton – én is így gondoltam.

Stella figyelmét nem kerülte el ez a pillantás, ami számára teljességgel ismeretlen volt, és amiben semmi tréfás nem volt, hanem  inkább valami burkolt fenyegetés.

Meg is volt a hatása. Narcissa elsápadt, Bella bosszúsan tolta a poharat Avery elé, hogy töltsön. És azt is észrevette, hogy az idősebb Ed valamiféle tisztelettel kezeli Pitont.

– Igyunk a te egészségedre, kedves Stella – próbálta oldani a feszültséget – örülünk, hogy megismertünk.És – tette hozzá nevetve – igazi kígyónyelvű vagy, becsületére válnál a Mardekárnak!

Mindenki nevetett és koccintottak.

– De ő is kígyós – mondta félhangosan Piton, de ezt csak a hozzájuk közelállók hallották.

Piton csak épp belekortyolt az italába, majd letette és jelentőségteljesen Stellára pillantott, aki  követte példáját.

A többiek Narcissa kivételével élvezettel ittak, Avery másodszor is töltött…

–A Mardekár hercegnői itt ülnek közöttünk, igaz, Bella? – röhögött Avery és szemtelenül a combjára tette a kezét és ismét töltött.

Stella valami kellemetlen érzést érzett a gyomra felől felkúszni, ahogy látta, hogy a hozzá hasonlóan hosszú, fekete hajú, királynői tartású lány nem kéreti magát, és a fiú nyakát kezdi harapdálni.

Valahogy úgy érezte, mintha viselkedésükkel bemocskolnák azt, ami az este közte és Piton közt történt, ami olyan csodás és felemelő volt…

Szorosabban bújt hozzá mintegy oltalmat kérőn és zavartan forgatta a borospoharat.

De láthatólag nemcsak ő érzett így, mert a hirtelenszőke lány is, akivel szócsatát vívott, szintén zavartan nézett és valamit motyogott, valami Luciusról.

Piton  keskeny vonallá szorított szájjal hallgatott, csak Stella érezte, ahogy időnként jobban megszorítja a derekát.

– A te Luciusod – mondta rekedten Bella, egy kínos nyelves csók után –, tökúriember, mert nemcsak a fél Mardekárt fektette le, hanem a fél Roxfortot. Ilyenkor nem tesz különbséget, amikor valakinek a szoknyája alá nyúl.