Stella maga sem tudta, hogyan sikerült meggyőznie nagyanyját, hogy a karácsonyi szünetben elengedje Angliába. De sikerült.

– Utazni, ebben a hidegben, olyan messzire? Ha a kis barátod hiányzik, miért nem hívod őt, hogy látogasson ő meg? Ő is ideutazhat.

Stella maga sem tudta hirtelenjében, milyen ostoba kifogásokat hazudott össze, hogy Piton nem tud görögül és hogy sokat kell tanulnia, mert végzős. Ugyan, mintha ez nála számított volna. Ez a néhány nap.

Igazából meg sem merte hívni, és ha elutasítja a meghívást, na meg a nagyanyja árgus szemeitől sokkal jobban tartott, mint a gyermektelen Maya nénitől, aki mindig örült a vendégeknek. Aztán Maya néni vidéki kúriáján, amit férjétől örökölt, sokkal jobban el lehetett rejtőzni az avatatlan tekintetek elől.

Szóval végül is sikerült eljönnie. Talán mert nagyanyja olyan levertnek látta, és úgy vélte, jót tesz neki a környezetváltozás.

– Hát, akkor vigyázz magadra, pedig, hogy számítottam, hogy eljössz velem Szalonikiben arra a mugli ünnepségre – mondta elgörbített szájjal Kalliopi. – De aztán meglátva Stella arckifejezését: – Jó, jó, nem mondtam semmit! Érezd jól magad és kész!

          A varázslók hajója a jeget áthágva, hasítva szelte a hullámokat a ködös Albion felé. Stella idegességében, türelmetlenül az ajkát harapdálta. Amikor megírta Pitonnak, hogy ő is Mayánál vakációzik, csak annyi választ kapott: Nagyon várlak!

                                                  *

A kikötőben Maya néni hosszú, fekete bundában várta, topogott a hidegben.

– Kislányom! Nem fagytál meg?

Stellán rövid, fehérprémes kabátka volt.

– Gyere, gyere siessünk! – és határozottan terelgette egy irányba, lábuk alatt csikorgott a jeges hó, ahol Stella legnagyobb meglepetésére egy lovasszán várakozott, az eléje fogott két, fekete mén horkantott és orrlyukaikon fehér párát fújtak.

– Felszállni!– intett az idős boszorkány hátra, és korához képest meglepően fürgén kapaszkodott fel a bakra, Stella hátraindult és akkor vette észre a fiút, aki felé nyújtotta a kezét. Maya megvárta, amíg a lány felszállt, feléje dobott egy bundát, hogy betakarózzon.

– Megvan? Kapaszkodjatok! – Hiiiii, teee!

–Tessék! – nyújtott felé Piton valami prémet, míg rászegezte izzó, fekete tekintetét – neked hoztam, hogy ne fázzál. Egy muff.

A lovak elrugaszkodtak, és mire Stella észbe kapott volna a levegőbe emelkedtek vidám csengettyűszóval.

– Húzd a kezedre! – biztatta a fiú és megszorította a kezét a takaró alatt.

A sűrű hóesésben az éles, hideg téli levegő pirosra csípte az arcuk. Ujjaik szorosan kulcsolódtak össze a muffban, és bármilyen hideg is volt, a lány nem fázott, a muff lett volna az oka, vagy más?

S ahogy az egyre sűrűbb hóesésben a két pompás. fekete paripa egyre magasabbra szállt velük, Stella azt hitte csak álmodik…

          A vidéki kúria már fel volt díszítve, az ajtókon a kis fenyőfakoszorúk, benn a házban gyertyák égtek, és a kandallókban vidáman ropogott a tűz.

A csillárokról fagyöngyöngyök függtek

– Szerencsét hoznak – mosolygott Maya néni, látva Stella csodálkozó tekintetét, aki egészen pici korában volt utoljára karácsonykor Angliában.

Aztán később, ha visszagondolt erre az első estére, minden összekavarodott benne. A dúsan megrakott asztal, a szomszédban karácsonyi dalokat éneklő gyermekek, a sűrű hóesés, a jégvirágok az ablakon.

Úgy érezte mintha pezsgőt ivott volna. Kedvese ott volt egy karnyújtásnyira tőle, de nem érinthették meg egymást, Stella olyan zavarban volt, hogy szólni is alig mert hozzá. Az utazás izgalmai, az élmények felkavarták, és Piton valahányszor ránézett égő, fekete tekintetével, neki leizzadt a tenyere. Nem mert a szemébe nézni, mert érezte, hogy elvörösödik.

Erre nem számított, hogy ilyen lesz a találkozás. Csak az járt a fejében, hogy újra találkoznak és hogy ő belepusztul, ha nyárig nem láthatja.

De nyáron egyszerű volt minden, kinn a kertben kettesben maradhattak, eltévedhettek…De most itt a csikorgó fagy és a közelgő ünnepek…

Már nagyon későre járt, ő zavarában három csésze teát is megivott, mikor végre Maya néni észbe kapott, hogy Stella bizonyára fáradt lehet és aludni küldte.

Zavartan elköszönt a háziaktól és a szobájába indult zavaros gondolatokkal. Már éppen lenyomta a kilincset a szobája ajtaján, amikor érezte, hogy valaki átkarolja a derekát. Ha azok a karok nem szorították volna olyan erősen, biztos összeesik ijedtében.

– Láttad a fagyöngyöt? – súgta egy nagyon ismerős, bársonyos hang a félhomályos folyóson. – Tudott, mit jelent? Hogy alatta megcsókolhatlak – súgta neki Piton, hirtelen elengedve őt, és megperdítette. Így most szemtől szembe álltak, a fiú két kezével fölötte támaszkodott, nagy, sötét szemét az ő szemébe fúrva, míg Stella a falhoz tapadt.

A fiú szobája fenn volt az emeleten, de bármennyire is tudott uralkodni magán, most úgy érezte, hogy beleőrül, ha nem érintheti meg ezt a fehér bőrű, kedves teremtést, akinek nagy, zöld szemeiből csak úgy sütött feléje a szerelem egész este, amíg a kínos vacsora alatt, szemtől szembe kellett üljenek.

– Merlinre! – fürkészte a szemét. –Hogy lehet ilyen tiszta, ártatlan, hiszen úgy olvasok a szeméből mint a nyitott könyvből! És pont engem szeret! Ha tudná, hogy én mikkel foglalkozom… vajon mit szólna hozzá?

De többet nem tépelődött, szomjasan tapadt a lány ajkaira és olyan szenvedélyesen csókolta, hogy Stellának elakadt a lélegzete. Amikor végre elengedte, Stella levegő után kapkodott, de a fáradtsága elszállt, mintha elfújták volna.

– Majd holnap találkozunk, elviszlek szánkázni! Jó éjt, kedvesem!– s mire a lány észbe kapott volna, elsuhant a folyóson.

Stella szédelegve indult a szobájába, még a kilincset is alig találta az ajtón, egészen megszédítették az előbb történtek és a feltoluló nyári emlékek.

                                                  *

– Én vagyok, Stella – zörgette meg éjfél felé az ajtóját. A lány fehér hálóingére vett szvetterben nyitott ajtót.

– Csak … beszélni akartam, veled.

– Igen? – nézett rá a boszorkány arcán furcsa, szomorú arckifejezéssel.

A fiú belépett és becsukta az ajtót.

– Nagyon hiányoztál… Olyan kevés időt tölthetünk együtt.

A kandalló hívogató meleg fénye ideálisnak látszott a nagy beszélgetésekhez, és a fiú most valahogy nagyon igaztalannak érezte, hogy lopott pásztorórákat kell együtt tölteniük, mintha rossz utakon járnának, pedig  a Stellával együtt töltött órák voltak az elmúlt évek éegszebb emlékeivé fényesedtek, ezek adtak erőt a mindennapok elviseléséhez.

– Te is nekem, Sev … - mosolyodott el a lány.

 – Nézd, nem szeretném, hogy félreérts, nekem minden szempontból nagyon fontos vagy, … testestől – lelkestől szükségem van rád Stella Spiridon !

– Nem szeretném, ha a délután történtekből másra következtetnél, … csak mivel olyan rég nem láttuk egymást, és nagyon hiányoztál…

Stella most végre felnézett rá, de a fiú nagy, sötét szemeiben csak szomorúságot és zavart látott.

– Nem vagy hibás, vagy nem csak te… Tudod, hogy én is …

– Testestől – lelkestől szükségem van rád Stella Spiridon! – néztek egymás szemébe, és mindketten elnevették magukat.

– Gyere – fogta meg a kezét, és látta, ahogy Piton megkeményedett vonásai megenyhülnek – aludjál velem. Úgy szeretném, ha velem maradnál.

– Biztos nem zavarlak?

– Nem, dehogy, sokkal nyugodtabb lennék.

Piton halványan elmosolyodott

– És majd holnap hajnalban, mikor tőled kilépve szembemegyek a nagynénémmel, majd azt mondom, hogy jöttem, hogy felköltselek, nehogy elaludjál.

De azért maradt. A lány csak most nézte meg jobban, a kandallóban égő tűz ráeső rőt fényében. Hosszú, vastag, bokáig érő házikabát volt rajta, valami ezüstös kígyós hímzett címerrel. A nagy ház huzatos folyósóin  nagyon hideg volt. Piton levette a házikabátját, alatta méregzöld pizsamát viselt, és az ágyra tette, amikor a földön valami könyveket vett észre.

– Mi az? Olvastál?

Stella még a szobában is fázott egy kicsit, azért a kandallóban pattogó tűz mellé húzódva olvasott.

– Igen, próbáltam olvasni, hogy elálmosodjam.

– Varázslástan középfokon – betűzte Piton a görög írást – az ágyra ülve.

– Te még tudsz görögül olvasni? –térdelt fel csodálkozva a lány.

Valamikor még ő tanította görögül, és emlékezett rá, hogy milyen meglepően gyorsan tanulta, az elég nehéz görög írást. De hogy ennyi év távlatából még emlékezzen.

– Igen, persze – pillantott fel rá a fiú – csak mivel ritkán használom, nem megy gördülékenyen. De nem árt tudni. Na lássam, miket tanultok – lapozgatta. –Na, nem rossz.

És szórakozottan a másik könyv után nyúlt. A régi krétai írások vette fel a vékonyabb könyvet. – Hűha – nézte meg a lányt –ez nem semmi, olyan nehéz mint a Rúnatan. Én azt az idén leadtam.

A nagy istennőkultuszok titkai– olvasta le egy vaskos, kopott aranyozású könyv címét. Beavatás 1-2.

A nagy természetvallások, A nagy Anya, Termékenységistennők

– Azt nem. Nem nézheted meg. Nem szabad.

A nagy fekete szemek meglepve pillantottak rá.

– Erről nem szabad beszélnem. Esküt tettem rá.

– Ok – csukta össze Piton a könyvet –csak mert itt volt…

– Mert éppen olvastam, különben bűbáj van rajta. És Stella finoman kivette a kezéből, mire a könyv halk, kattogó hangot adott ki, mint egy zár.

– Gondolom, a kígyós istennő titkai.

– Igen, ő is, meg más is. De aludjunk inkább, mert már rég elmúlt éjfél –és elfújta a gyertyát, és bebújt a takaró alá, Piton mellé.

Mindketten feszélyezve érezték magukat, de ezt a rájuk boruló sötétségben sikerült leplezni.

Piton átkarolta a vállát, mire Stella hozzábújt.

– Még sosem aludtam fiúkkal – mosolygott.

– Miért, azt hiszed, hogy én állandóan lányokkal bújok ágyba, aludni?

A feljövő Hold bevilágította a szobát, és a fiú sápadt arcára is ráhullott egy különös ezüstös fénynyaláb.

Máskor zavarta volna, felkelt volna és elfüggönyözte volna a szobát, de most örült neki, hogy nem kell Stellával a vaksötétben kuksolva beszélgetnie.

– Anyukád mit szólna? – kérdezte váratlanul a boszorkány.

– Tessék? –nézett teljesen meglepve a lányra. – Ez most hogy jutott eszedbe?

Nem szokott az anyjáról beszélni senkivel, csak nagyon ritkán a nagynénjével.

– Mondd, te még emlékszel rá? –fúrta sötét szemeit a lány zöld szemébe.

Stella zavarba jött, érezte, hogy bizonytalan területre tévedt. De ilyen gondolatok foglalkoztatták egész nap, azért nem tudott aludni sem, és most akaratlanul kibukott belőle.

De ahogy Piton feneketlen mélységű, mégis bársonyos szemeibe mélyedt, bevillant az emlék. A halvány arcú, hosszú fekete hajú, nagy fekete szemű, fiatal női arc. Ugyanilyen nagy, fekete szemek.

– Halványan – mondta csendesen.

– Hogy mit szólna …– dőlt vissza sóhajtva a párnákra a fiú. – Hozzánk, és ami köztünk történt, így gondoltad? Hát azt hiszem, kapnék két hatalmas pofont most tőle, mert megrontottalak.

– Sev…

– Pedig ő ritkán ütött meg… Az apám annál inkább, neki hamar eljárt a keze…Miért, azt hiszed gratulálna nekem? – pillantott rá.

Ez esetben engem hibáztatna és a te pártodat fogná. Szóval azt hiszem, szigorú lenne.

S közben hirtelen arra gondolt, hogy talán nem is bánná annyira azokat a pofonokat, csak itt lenne még az anyja. Végighúzta hosszú, vékony ujját az ajkán, rövid csend után a lány felé fordult.

Néhány percig összehúzott szemekkel fürkészte:

– Stella, ha most meg akarod kérdezni, hogy az osztálytársnőim közül még hányan szüzek, előre közlöm, hogy fogalmam sincs és nem is érdekel ez a téma.

– De én csak… – jött zavarba a lány.

– Merlinre, hogy titeket mik foglalkoztatnak! Komolyan, nem értem a nőket.

– Nem akartam neked fájdalmat okozni – tette hozzá, más hangszínnel és a lány kezére kulcsolta kezét.

A lány hallgatott.

– Nem akarok a te károdra szórakozni, mégis mit képzelsz rólam?

– Sev – ült fel Stella – ne butáskodj. Tudom, hogy nem akartál bántani. Ez egy természetes dolog.

– De…

– Jó nekem veled.

– Tudtam, hogy te fantasztikus vagy.

– Persze, mert szeretlek, te buta.

– Én is – és magához szorította a lányt és most hogy kimondta, olyan melegség áradt szét benne, mintha végre hazaért volna.

– Szóval, akkor minden  rendben? – kérdezte kis idő múlva.

– Persze – súgta Stella, és hirtelen ráébredt, hogy ez az, amire vágyott, nemcsak egy szerető, hanem valaki, aki itt van közel, érezheti testének melegét, hallhatja bársonyos hangját a sötétben, lélegzetvételét, érezheti a belőle áradó különös növényi illatot. A megnyugtató érzés, hogy valaki itt van vele, aki szereti és óvja, aki társa ebben az életben, ahol mindig annyira magányos volt, ahol mindig annyira egyedül és védtelenül érezte magát. Olyan béke és boldogság töltötte el a lelkét mint még soha.

Így feküdt sokáig lehunyt szemmel élvezve ezt a jó, megnyugtató érzést.  Nem akart arra gondolni, hogy mi lesz holnap.

– Alszol? – kérdezte sokára Piton.

– Nem, dehogy…Csak gondolkoztam…

– És mondd csak, a te anyukád?

– Az én mamám? –Stella hirtelen jókedvre derült, pedig halott szülei emléke mindig bánattal töltötte el.

– Te tényleg nem tudod?

– Mit? –kérdezte meglepve a fiú. Mit kéne tudnom?

– Nem hallottad?A pleykákat róluk. A szüleimről.

– Nem, de miről beszélsz?

– Pedig elég nagy botrány volt. Az egész varázslótársadalom erről beszélt jó ideig, ahogy mesélték. A mamám valósággal megszökött otthonról, a határozott tiltás ellenére, hogy elmehessen apámmal, akibe őrülten szerelmes volt. Otthon hallani sem akartak róla, hogy Arisz Spiridon felesége legyen és elmenjen vele Görögországba. Egy darabig itt a nénjédnél, Mrs. Pendletonnál húzta meg magát, amíg az apám utána jött.

Az anyai nagyanyám a mai napig sem akar tudni rólam. Ó, híres szerelmi házasság volt!

– Hát – mondta kis idő múlva csendesen a fiú, ők legalább szerették egymást. –  Nem mint az enyémek – tette hozzá gondolatban aztán.

– Azt hiszem – kuncogott a boszorkány – van, akire hasonlítanom. Volt akitől örökölnöm a szenvedélyes természetem.

– Úgy tűnik, igen … és örökölted is.

Maya hajnal felé nyomasztó álomból riadt fel. Unokaöccsét látta valami furcsa, fekete csuklyás alakokkal, akik félelmet aradtak maguk körül, vésztjósló tüzek gyúltak a nyomukban.

Elhatározta felkeresi, hogy megnyugtassa magát.

Hangtalan nyitott be … és a szobában nem volt senki.

– Merlinre! Hol lehet ez a fiú? Csak nem történt tényleg vele valami baj ?

Csak nem…? – nyilallt belé.

Elhatározta, hogy nyomába ered a gyanújának. Volt egy sejtése. A titkos ajtón át lépett a szobába, az elvarázsolt mécsessel kezében. És elakadt a lélegzete. Ott voltak. Igaz, hibátlanul felöltözve, a lány a fiú keblén feküdt és egyik kezével a fiú pizsamáját markolta.

Volt valami olyan szívbemarkoló a két árva egymáshoz simulásában, ahogy Stella még álmában is görcsösen kapaszkodott a fiúba, hogy Mayát nem vitte rá a lélek, hogy felébressze őket.

– Merlinre! Most mit csináljak? – tépelődött. – Beszéljek holnap velük? Kifaggassam őket? Hogy mióta tart ez? És meddig mentek el?

Bár ez az összebújás elég sok mindent elárul az intimitás fokáról. De biztos van jogom ehhez? Olyan boldogok és nyugodtak voltak együtt. Szegény, szerelmes fiatalok. Ki tudja mi vár még rájuk. Hisz eddig sem volt kegyes hozzájuk a Sors. Szóljak Médeának? De mit? Hogy az unokája egy fiúval hál? Remélem nem lesz semmi baj.

Holdistennő finom ezüstfonalból font rájuk védőtakarót.