2.

…gradi vasútállomásról egy szénásszekér vitte el a dragonesti szakadékhoz. Senki nem várt rá, majd egy órát ült, a tikkasztó hőségben. Hiába dobált le magáról mindent, amit lehetett, még ingben is úgy érezte megsül a fehér mészkő sziklák között. Mikor meghallotta a szekér zörgését, először azt hitte, csak képzelődik. Csak amikor Mursa fogata melléért, akkor állt fel. A fogadós néhány odavetett szóval eligazította, aztán beletúrt zsíros, őszülő hajába, majd korát és testsúlyát meghazudtoló fürgeséggel pattant fel a bakra. Megfordította a kehes gebét és elindult. Ő alig bírta követni, segítségre hiába várt, feldobta hát a ládáját és gyalog indult a kocsi után. Mursa mellett egy nő ült. Tetőtől talpig felöltözve, fején kendő, nem is értette, hogy bírja ebben a hőségben. Egy óra is eltelt, amikor végre megálltak pihenni, szenvedett a melegtől és lába is sajgott.

- Itt egy forrás most ihatsz, később már nem állunk meg az ártány csak egy fertályórára van innen!- vetette oda neki a fogadós.

Jól esett a jéghideg víz. Megmosta az arcát, beledugta a fejét a hűs, tiszta forrásba, aztán kutyamód kirázta a hajából a vizet. Inni akart, amikor a nő odalépett és egy fából készült csanakot nyújtott neki. Akkor látta először Mavrát. rajta felejthette a pillantását, mert Mursa ráförmedt:

- Mit bámulod? Nem a magadfajtának termett! Ha csak hozzáérsz, a heréidnél fogva lógatlak ki cégérként!- a lány elpiru, és sietve visszament a kocsihoz.

Továbbindultak, és ő egyre fáradtabban baktatott a szekér után és nyelte a port. Sziklák mindenütt, néhány csenevész bokor, árnyék sehol. Szárazzá aszott fű között lépdelt. Csak egy villanás volt és irtózatos fájdalom mart a bokájába. Kiáltására a szekér megállt. Mursa és a lány leugrottak - a fogadós a bicskájával felhasította a nadrágját, csak két tűszúrásszerű pont volt a bokáján, alig vérzett. A fáldalom ködbe burkolta az elméjét. Látta, ahogy Mursa fogja a bicskáját és két vágást ejt a seb mellett. Érezte, ahogy csorog le a bokáján a vér. Hallotta, ahogy hangosan vitatkoznak, valami különös nyelven, amit nem értett. De minden olyan távolinak tűnt… Mavra hozzáhajolt:

– Ha sietünk, talán még időben hazaérünk, de fel kell szállnod a szekérre!

Mursa közben leoldotta az övet és odavette neki:

- Úgyse húzod ki addig! – de azért elkötötte a combját.

Nem tudta, hogy hogyan került a szekérre, csak arra tudott gondolni, hogy meg kell szereznie a pálcáját a ládából és eltávolítani a mérget a véréből. De hiába működött még az agya, képtelen volt megmozdulni. Ha pálca nélkül megpróbálná… Tudta az igét, de ilyen állapotban képtelen fókuszálni a varázslatot pálca nélkül - és nem akarta az összes vérét vagy a fél lábát eltüntetni. Aztán már csak a zötykölődést érezte, még eszméleténél volt, de a teste már tehetetlenül vetődött ide-oda. Fuldokolni kezdett, az utolsó gondolata az volt, vajon odaér-e még valahova?

Sötétség vette körül, a semmiben lebegett, egy női hang volt az egyetlen, amit érzékelt, de nem tudta kívülről szól, vagy a fejében:

- Elárultál Sirius, de én nem vagyok képes rá… Nem hagyom, hogy bajod essék… - mintha hűs kéz simított volna végig a homlokán.

Amikor magához tért, egy ágyon feküdt - még nem halt meg, de ez volt az egyetlen biztató dolog. Kapott levegőt, de a lába iszonyatosan fájt. Mavra lépett be karján tiszta törölközők, gyolcsokat és egy korsót is hozott. Mellélépett és felhajtotta a takaróját, az arcán undor villant. Az ágy mellé térdelt és az suttogta:

- ha apámon múlik, levágják a lábad! Én megpróbálom meggyógyítani, ha engeded! - rövid mondatokban beszélt, egészen enyhe akcentussal.

Őt a hányinger kerülgette az erősödő fájdalomtól, iszonyúan lüktetett a lába és úgy érezte, mintha a kétszeresére dagadt volna.

- Most kitisztítom a sebet. Fájni fog! Idd meg előtte ezt…- felé nyújtotta a korsót és ő egy hajtásra kiitta a kotyvalékot - Ez egy kicsit eltompít, aztán majd fürdőt is veszel, de most a legfontosabb, hogy a sebedet kitisztítsuk!

Mavra munkához látott. Sirius amennyire tudott feltámaszkodott és nézte, hogyan dolgozik, gyors takarékos mozdulatokkal. A lába borzalmasan nézett ki. Szinte fekete volt és iszonyatos bűzt árasztott, ahogy a lány hozzáért a sebhez, zöldes folyadék szivárgott belőle…

két szolga jött be egy nagy fadézsát hoztak, aztán egyre - másra jelentek meg vödrökkel. Amikor mavra végzett, a dézsában már gőzölgött a víz. A két szolga odatámogatta a fürdőhöz. Mavra vászonzsákot vett elő:

-- Ezt ne mondd el senkinek!  – figyelmeztette, amikor újra kettesben voltak - egy javasasszonytól kaptam, viperamarás ellen…- a dézsába szórta a gyógyfüveket.

Furcsa kábító illat kezdett terjengeni a szobában, ő kóválygó fejjel ült. mavra valamit mormogott halkan, de nem értette a szavait. A lány megmosta hátát, a vállát aztán a lábát, fel a combjáig. Csak egy vékony gyolcsing volt rajta. Az izzadságtól rátapadt formás mellér, de őt már ez sem tudta ébren tartani.

Nem tudta mennyi idő telhetett el, sajgó fájdalom térítette magához. Először a lábát nézte meg- a seb még elég ronda volt, de már tudta mozgatni a lábát és a gyulladás elmúlt. Csak most fogta fel, hogy bele is halhatott volna, ha nem a kígyómarásba, akkor a csonkolásba. Mavra este látogatta meg, gyógyteát hozott fel.

- Mákony már nincs benne! Holnap akár talpra is állhatsz! – mondta mosolyogva és megigazította a takaróját, a gyertya lobogó lángja sejtelmes fénybe vonta arcát.

Sirius nem akarta, hogy elmenjen, de képtelen volt megszólalni, mintha gombóc lenne a torkában. Pedig legalább meg kellene köszönnie, a lány a homlokára tette a kezét, bőre puhasága , érintése nem megnyugtatta, inkább fellobbantotta a vágyát.

- Szép álmokat! – mondta és kiment.

Hiánya fájt és mintha csak kínozni akarná kamilla - illatát a szobában hagyta. A gyengeségtől és a lány varázsától bódultan zuhant álomba.

Azon az éjjelen ismét rátörtek a lidércnyomásos álmok, pedig olyan mámorítóan kezdődött minden…

Mavra éjfél körül újra benézett hozzá, a gyertyát letette és föléhajolt.

- Megnézem a lábad!- suttogta.

Csak egy hálóing volt rajta, és ő látta fehér melleit a duzzadt pirosló bimbókkal. Férfiassága nyomban ágaskodni kezdett. A lány őrjítő lassúsággal húzta le róla a takarót, és tudta látja izgalmát, félt, hogy elriasztja. de Mavra megérintette a sebet, aztán végigsimította combját, felajzott vesszeje felé haladva, ő visszafojtotta lélegzetét…

-Ő az enyém, te kígyófajzat!

A vérfagyasztó sikoly úgy hasított bele az álomképbe, mintha egy festmény vászna lenne.

Sirius egy ismeretlen város kihalt utcáján bolyongott, sehol egy emberi lélek. A földön döglött kígyók, ő ölte meg őket. Mavra rohan feléje hangtalan sikollyal, szeme könnyben úszik. Átöleli, ő hozzábújik, védelmet keresve. Aztán a szemébe néz, ahogy lehajol hozzá, hogy megcsókolja, a lány szájából villás kígyónyelv csúszik elő undorító sziszegéssel. Hátrahőköl, már tudja mit kell tennie.

- Adelinda tudom, hogy te csinálod, te féltékeny ringyó! De hiába ő él, és te…te halott vagy!

Hirtelen újra sötétség veszi körül, utolsó szavai visszhangzanak, konganak mintha hatalmas boltíves csarnokban állna. Halkan majd egyre hangosabban beszédet hall:

- Hozd el nekem őt!- a hang hidegen tekergőzik, mint egy csúszómászó.

- Úgy lesz, uram! – egy nő suttogja.

- Élve, élve kell… Tudni akarom, amit ő tud, aztán Nagini majd eljátszadozik vele! Regulus emlékére…