A szürke köpenyes ismét ott ült. Amikor belépett, megpróbálta kilesni az arcát. De még amikor a lépcsőn lefelé jött a söntés mellett, akkor sem látott belőle semmit. Az ivó tele volt idegenekkel, a közeli állatvásár idevonzotta a gyanús alakokat. kereskedők, zsebmetszők, vándormágusok, garabonciások álltak meg pihenni az Ártányban. Az idegen gyorsan eltűnt a tömegben.

a terem közepén egy nagyobb társaság hangoskodott, lócsiszároknak mondták magukat, de ő  biztos volt benne, hogy nem a lovakért kapott pénzt, szórták két kézzel álló nap. Hiába szállt le az est, ők úgy mulattak, mint akik soha nem akarnak hazamenni. Az egyikük - tagbaszakadt vörös fickó -, felállt és vérben forgó szemekkel hagyta ott az asztalt. A csalfa szerencse cserbenhagyta, a pulthoz tántorgott és rendelt még a sörből. Két korsóval a kezében támolyogva indult vissza. Az italból több löttyen a földre, mint amennyi a korsókban maradt. Nem ült vissza az asztalhoz, hanem ment tovább az egyik sarokba. Sirius kíváncsi volt, mire készül, hölgytársaságot keres talán? Vagy cimborát az iváshoz?

Ekkor lépett be Mavra, csak amikor a háta mögé ért és könnyedén, mintha csak véletlen lenne, megérintette, akkor vette észre. Beleremegett, mintha varázslat lett volna, szinte érezte a mágia szagát a levegőben. az érzékei kiélesedtek, de Mavra minden mást elhomályosított. Csak őt látta, piros ruhájában ragyogóbbnak tűnt, mint valaha. Az érintése lázba hozta, felidézte az álmait, legszívesebben elragadta volna és …. De miért kellene lemondania róla? Mursa miatt? Hiszen egy pálcamozdulattal elintézhetné. Vagy Adelinda miatt? Mit árthat neki a síron túlról? Rég halott, az esküje már nem köti hozzá, csak a lelkiismeret kínozza miatta… majd a túlvilágon elszámol vele, de addig hagyja őt békén!

Ugyan, mit akarsz tőle? Hiszen feleannyi idős, mint te! Nem éri meg a kockázatot! - dörmögte a józanság hangja,de ő igyekezett meg sem hallani.

Miközben a sört csapolta, egyre dühösebb lett. Miért nem lelhet nyugalmat? Csak erre vágyott, na és persze némi szórakozásra, egy kis örömre, elvégre eleget tengődött a sötétségben, élőhalottként. Csak élni szeretne, mint mások. De itt még a disznóknak is jobb soruk van, mint neki.

Mavra rámosolygott és ő majdnem melléöntötte a sört.

Csak játszik veled ez a kis cafka! - morgott a hang a fejében, ahogy a lány eltávolodott.

Nem lenne ellenére a dolog! Elég sok boszorkány megfordult már a kezeid között, ahhoz hogy tudd! - biztatta másik. valóra válthatnád az álmaidat!

Nem a kígyós részre gondolsz, ugye? –gúnyolódott az első.

Sirius eközben belefeledkezett a lány csípőjének bámulásába.

Olyan vagy, mint egy falusi surmó, csak bámulod, tátod a szád! – feddte a szigorú hang.

- Ahelyett, hogy tennél valamit! - tette hozzá a másik:

- Még egy sört!- egy női hang rázta fel a mélázásból. Mély, kissé érdes, de nem kellemetlen.

Felnézett. A szürke köpenyes állt előtte. A csuklyát hátradobta és a szemébe bámult. Hirtelen mintha kitisztult volna minden, nem dúlt már csata a fejében, hangok elhallgattak. Nem csodálkozott rajta, hogy a nő igyekezett elrejteni a külsejét, egyáltalán nem illett ide. Veszélyesnek tűnt, de kecsesnek is, mint egy szépen megmunkált acéltőr. Ordított róla, hogy boszorkány. Az öltözéke egyszerű, de finom, drága kelmékből való. A haja sötét volt, rövidre nyírt, csak a füléig ért. A szemei szürkék , átható pillantásával még mindig őt fürkészte. Az arca szigorú volt, inkább csinos, mint szép. Bal orcáján sebhely futott végig az állától a halántékáig. A legkülönösebb nő volt, akit valaha látott, nem tudta félelmet kelt-e benne vagy inkább vonzza az a titokzatosság, amely köpenyként burkolta a boszorkányt.

- Megkaphatnám végre azt a sört? – kérdezte gúnyos kis fintorral.

Töltött egy korsóval, a nő közben hátranézett, mintha keresne valakit, aztán megnyugodott és újra felé fordult. Kortyolt egyet az italból:

- Hogy hívnak?- kérdezte. – Tavaly még nem szolgáltál itt, igaz?

Sirius biccentett:

- Jonas vagyok…

- Az is van olyan jó név, mint a másik… - rántotta meg a nő a vállát. – Itt Szirkaként ismernek - mondta és elmosolyodott.

Ettől a mosolytól Siriussal megfordult a világ. Csaknem felnyögött meglepetésében, a komoly arc játékos lett, fenyegető és csábító egyszerre. A szürke szemekben huncut fény csillant, és egy pillanatig biztos volt benne, hogy a nő flörtölni akar vele. Aztán a boszorkány kiitta a sörét, odavetett egy pénzdarabot, intett neki, és az ajtó felé indult. Ahogy felhúzta a csuklyát látta, hogy a balján most is ott a fekete kesztyű. Követte a tekintetével és azon morfondírozott, volt-e már olyan, hogy a mosolya miatt megkívánt egy nőt…

Fél egy is elmúl,t mire végzett. Szirka mosolya még mindig hiányzott. Végre egy nő, aki titokzatos, izgalmas, az azkabani évek előtt nem hagyta volna őt csak így elmenni. Vajon hol veszíthette el az ujját és honnan a forradás? A Mavrával kapcsolatos kínzó vágyat, mintha kitörölték volna a fejéből, Szirka mellett elhalványult. Vagy talán csak az volt olyan izgató, hogy boszorkány? A régi életét látta benne, talán a mágia vonzotta? Vagy csak olyan valakit keresett, aki megérti a varázslat utáni sóvárgását?

Talán most látta őt utoljára, jobb is lenne így… A muglik nem jelentenek veszélyt, de egy boszorkány… Végül is semmit sem tud róla.

A rozoga falépcsőn indult felfelé és hirtelen szembetalálta magát Mavrával. a lányon csak egy áttetsző hálóing volt, a kezében gyertya, éppen, mint álmában. A rebbenő fényben kirajzolódtak ingerlő idomai. Olyan volt, mintha hűs patakból hirtelen egy katlan forró vízbe merítették volna. Égető, kínzó vágy lepte el…

- Valami zajt hallottam, nem gondoltam, hogy még lent vagy! - suttogta a lány és közelebb hajolt, illata, mint a virágos rété, haja leengedve a derekát söpörte.

Sirius csak állt és bámult, egyik fele legszívesebben felfalta volna, a másik azon bosszankodott, hogy mászkálhat így valaki a folyosón, hiszen rosszabb, mintha meztelen lenne. A lány csak nevetett, félreértve a zavarát:

- Jonas, te olyan édes vagy! - kuncogott, majd odahajolt és megcsókolta.

Éppen csak hozzáért, de tisztán érezte a méz és a málna ízét. Szédült, mintha szakadék szélén állna. a csókban minden benne volt, ígéret, biztatás, felkínálkozás. De ő nem mert válaszolni a hívásra, hiába rándult szinte görcsbe a teste a vágytól, ökölbe szorította a kezét és csak tűrte a csókot. Nem felejtette el Mursa fenyegetését, és bár az utóbbi időben nem igen nyílt alkalma használni, valamilyen rejtélyes okból mégiscsak ragaszkodott a férfiasságához. Elfordult és a szobájába kullogott. majd összecsuklott a fáradtságtól, de nem merte lehunyni a szemét, tudta, borzalmas álmok lesnek rá odaát…

A telihold derengő fénye ébresztette fel, kutyák és farkasok vonyítottak kint:  Mursának hatalmas farkasölői voltak… Hirtelen Remus jutott eszébe, vajon hol vészeli át a holdtöltét?

Reccsenést hallott,  a pálcája messze volt, az ágy mellett kést tartott, hitvány szerszám volt és varázslat ellen mit sem ért, mégis több volt a semminél. Az ajtó résnyire nyílt, Mavra állt ott, a gyertya még a kezében, szellő játszott hosszú hajával. Becsukta az ajtót, és a gyertyát letette a ládára. Ő tiltakozni akart, aztán eszébe jutott, hogy az életét köszönheti a lánynak.

- Egy kis hálát igazán mutathatnál - suttogta a hang a fejében, felmorzsolva azt a csekély ellenállást is, amire még képes volt. Persze, leginkább a következményektől való félelem tartotta vissza, de aztán az is elolvadt, mint a hó a perzselő napon. Teste már akkor készen állt, hogy elvegyen minden gyönyört, amit a fiatal test nyújthat, amikor megpillantotta őt. Valahol mélyen szégyellte magát, hogy ennyire nem törődik vele, de az évekig tartó koplalás után már igazán nem volt képes romantikus udvarlással nyújtani a kínzóan hosszú perceket. Magában még mentségeket keresett, de a keze már a kerek csípőt simogatta. Mavra elmosolyodott és lecsúsztatta a válláról a hálóinget, lassan megmutatva mellét. Mozdulataiban nyoma sem volt tétovázásnak, vagy félénkségnek.

Talán már az utolsó disznópásztor is meghágta! - röhögött fel a fejében a hang. - Csak te hiányzol a gyűjteményből!

Aztán már nem gondolt semmit. Kezeivel követte a tökéletes íveket, simogatta a kebleit. Hideg fuvallatot érzett, pedig nem volt nyitva az ablak. Csodálta, ahogy a pirosló bimbók megkeményednek. Tudta, hová kell nyúlnia, hogy gyönyört szerezzen. tapasztalt és figyelmes szerető volt, majd ő megmutatja ennek a kis fruskának…

Az ajtó kivágódott, egy pillanatra azt hitte, Mursa tör rájuk, de nem volt ott senki. Mavra felállt és becsukta az ajtót. Lassan sétált vissza, úgy, hogy minél többet mutasson magából. Sirius kiszáradt szájjal bámulta, amint az ágyhoz lép és lerántja róla a takarót. Egy pillanatra az villant be az agyába, hogy talán kényszerű önmegtartóztatásának évei alatt az előjáték kiment divatból. A lány legalábbis nem tartott rá igényt. Mielőtt bármit tehetett volna megmarkolta férfiasságát és a csípőjére ült. A gyertya lángja hirtelen ellobbant, nem látott semmit, csak érezte, ahogy merev vesszejére ereszkedik, ahogy a forró női test magába fogadja. Felnyögött a rátörő kéjtől.

A gyertya kísérteties zöld lánggal lobbant fel újra: nem Mavra ült rajta, hanem Adelinda.

- Az enyém vagy, csak az enyém! - lihegte a boszorkány.

Sápadt arcából szinte világítottak zöld szemei, sötét fürtjei kígyókként vonaglottak. Félelmetes látvány volt, szinte démoni.

- Ha még egyszer hozzád ér az a kis szuka, megölöm! – sziszegte gyilkos mosollyal.

Menekülni akart, ledobni őt magáról, de Adelinda csak kacagott:

- Nem így képzelted a nászunk?- kérdezte gúnyosan, majd felemelte a kezét és ő, mintha jéghideg víz alá nyomták volna, rémülten kapkodott levegő után. - Vagy úgy gondoltad, ha elárulsz, megszabadulsz tőlem? - hajolt közelebb.

- Nem árultalak el! – hörögte és a szorítás enyhült.

- Végül is olyan mindegy már… - egy pillanatra szomorúságot látott a haragoszöld szempárban. - És egy ilyen apróság, hogy a halálomat okoztad, nem állhat hű szeretők közé ! - tette hozzá a boszorkány.

Sirius újra érezte a szorítást a nyakán, feltartotta a kezét, jelezve, hogy nem áll ellen.

- Helyes! - mosolyodott el elégedetten Adelinda. - Teljesítsük hát be családjaink akaratát! – szólt és mozogni kezdett.

A teste fehér volt, mint az alabástrom, szinte földöntúlian tökéletes. Más körülmények között Sirius boldogan lett volna a szeretője… Más körülmények között: ha még él. Újra elakadt a lélegzete.

- Örülök, hogy tetszem neked, de nem valók ilyen tiszteletlen gondolatok a hitvesi ágyba!

Sirius megadta magát, kiürítette az agyát és a testére hagyta az irányítást. Adelinda meglovagolta, mint egy csődört, és ő annak is érezte magát. De mindegy volt már. A teste szomjazott a kielégülésre, izmai összerándultak újra és újra, a boszorkány minden mozdulatára válaszolva, egyre közelebb sodródva a megsemmisüléshez. Aztán minden gát leomlott, nem maradt más csak a puszta gyönyör, egy ritmusra ziháltak és végül már ő is éppoly hevesen hajszolta a kielégülést, mint a másik. Apró remegések rázták meg a nő testét, és tudta itt az ő ideje is, ha akarná, se tudná visszatartani már. Hangos nyögésére Adelinda sikolya felelt, és vesszeje görcsös rándulásokkal vetette el magját.

Úgy érezte az utolsó csepp ereje is elszállt, lehunyta a szemét.

- Talán kár volt ilyen sokáig várni nászunk elhálásával! - szólt a boszorkány, úgy tűnt mintha távolodna és már csak suttogásként ért el hozzá az utolsó mondata. - Ne feledd Sirius, ha hozzád ér megölöm!

Nem nyitotta ki a szemét, mocskosnak érezte magát, legyőzöttnek, olyan volt az egész, mint az állatok üzekedése. Ez a túlvilági démon nem lehet ugyanaz a csendes, szelíd lány, aki a szemét alig merte ráemelni Roxfortban és aki azon az éjszakán a karjai közt halt meg… A Halálfalók, az anyja, és az az átkozott Rosier - nekik köszönheti mindezt. Megtévesztés, erőszak, halál - mindenhol beléjük ütközik.

Kakaskukorékolásra ébredt, szitkozódva ült fel. Az ágya szétdúlva, Mavra sehol, ismét csak álmodta, hogy itt volt. Az ágyneműre nézett és a nedves foltok elárulták, hogy Adelinda valóban kifacsarta belőle, amit akart. Az egyezség megpecsételtetett hát, bármit is jelent ez…

Káromkodva öltözött fel és indult a disznókat etetni.