Perselus Piton fáradtan hanyatlott le irodájában kényelmes székébe, hogy mielőtt hazaindul, egy kicsit átgondolhassa a nap eseményeit.
A Minisztériumtól ismét megkörnyékezték egy zsíros állással, de ő most is, mint mindig visszautasította azt, mondván, Dumbledore rábízta a Roxfort irányítását bő tizenöt évvel ezelőtt, mikor is úgy döntött, végleg visszavonul. Pitonnak pedig nem volt kedve, hogy otthagyja az állását, amit tényleg szívből szeretett, küldhetett a Minisztérium akárhány futárt és tehetett akármilyen csodás ajánlatokat.
Igen, az igazság az, hogy ő, Perselus Piton imádta, amit csinál és szerény meggyőződése szerint jól is végezte a munkáját.
Hogy is lehetne másképp, mikor Albus éveken át csak azzal foglalkozott, hogy őt felkészítse. Minden egyes csapdára külön felhívta a férfi figyelmét. Intette, hogy soha ne bízzon senkiben, főleg ne a Minisztériumban, de mégis legyen együttműködő. Minden kérdésben döntsön bölcsen, mérlegelve az összes lehetőséget.
Perselus hamar megtanult mindent. Ki tudja miért, úgy érezte, nem idegen tőle az igazgatói poszt. Gyorsan beletanult mindenbe, remekül átlátta a dolgokat és akkor, pontosan tizenöt évvel ezelőtt, Dumbledore magához hívatta és azt mondta, úgy látja készen áll a feladatra. Átadta neki a stafétát.
És most, itt ül ötven évesen a pazarul berendezett irodájában ahelyett, hogy hazamenne a családjához.
Már éppen indulni készült, mikor kopogás hallatszott az ajtaján és egy szemüveges fiatal férfi lépett be rajta.
- Indulhatunk, Perselus?
- Azt hittem már rég hazamentél, Harry – fordult felé Piton, majd a fogashoz lépett, ahonnan leakasztotta kabátját és magára terítette.
- Úgy gondoltam, mehetnénk együtt. A gyerekek úgyis nálatok vannak. Anya vigyáz rájuk, amíg Ginny az orvosnál van.
- Elég képtelen időpontot kapott a feleséged egy szimpla ultrahang vizsgálatra – jegyezte meg Perselus. – Még mindig nem mondtátok el, hogy fiú lesz a következő unokánk vagy lány?
- Úgy tűnik szégyenlős, mert egyszer sem mutatta meg magát.
- Ginny miért nem a Szent Mungóba ment?
- Mert…mert…Nem tudom, ismered őt. Tudod, milyen – válaszolta zavartan Harry, de nem mert Perselus szemébe nézni. Tudta, hogy tudja, hogy nem mond igazat. – Hoppanálunk?
- Nem – rázta meg fejét Piton. – Szeretnék egy kicsit sétálni. Elmegyünk a Minisztériumig és onnan gyalog haza. Ha neked is jó – tette hozzá sietve.
- Ahogy gondolod.
Perselus még egyszer körülnézett az irodájában, hogy minden rendben van-e és ekkor megakadt a szeme a falon lógó tükrön, amiből tükörképe nézett vissza rá.
Hát igen. Ez a közel harminc év nem múlt el nyomtalanul. A hollófekete haj már a múlté, a fekete tincsek közé ősz hajszálak vegyültek, arca sokkal karakteresebb lett, itt –ott egy-két ránccal. Hát igen, ötven év!
Mikor elérték a Roxfort határát, hoppanáltak. Egyenesen egy, a Mágiaügyi Minisztérium melletti kis utcába.
A hó csendben szállingózott január eleje lévén és egy-egy hópihe megpihent a két férfi vállán vagy haján, hogy aztán, mintegy varázsütésre eltűnjenek onnan.
Perselus érezte, ahogy cipője alatt ropogott a frissen lehullott hó. A levegő hideg volt és tiszta. Remek idő a gondolkodásra.
Oldalra tekintett maga mellé és figyelte, ahogyan Harry csendesesen lépked mellette.
Elmosolyodott a gondolatra, mikor eszébe jutott, milyen is volt gyereknek! Mennyit harcoltak egymás között egy-egy jelentéktelennek tűnő helyzet miatt.
Perselus elfogadta, hogy Harry nem a vérszerinti gyermeke, de úgy nevelte fel, mintha az lenne. Mikor megszülettek Lilyvel közös gyermekeik, szám szerint négy, akkor sem tett különbséget köztük. Egyformán szerette mindegyiküket. Azonban valami mégis más volt közte és Harry között. Nagyon rövid idő alatt kialakult egy különleges kapcsolat, ami a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapult. A fiú felnézett rá és ez bizony hizlalta is Piton máját rendesen. Ugyanakkor büszke is volt mostohafiára, mikor sikeresen elvégezte a Roxfortot és úgy döntött, itt is szeretne majd dolgozni a jövőben, mint bájitaltan tanár. Hát igen, a vér nem vélik vízzé, már ami Lilyt illeti.
Gondolataiból azon rutinszerű mozdulata zökkentette ki, amikor is belenyúlt a zsebébe és kulcsa hangosan kattant a zárban.
Hazaérkeztek.
- Megjött a nagypapa! – hangzott fel egy édes hang és Piton már csak azt vette észre, hogy fekete hajú kis tündér veti magát a karjaiba.
- Szia, csillagom! – köszöntötte Perselus a kislányt, majd gyanakodva nézett Harryre. – Christie nem is a te lányod, hanem Annie-é. Na jó, mi folyik itt? – nézett vissza a csöppségre, aki kezét a szájára tapasztotta, jelezvén, ő nem fog elárulni semmit imádott nagypapájának.
- Édesem, hát megjöttetek! – lépett ki a konyhából Lily és Perselus érezte hogy szíve hatalmasat dobban, mikor felesége elélépett és megcsókolta. – Már aggódtunk!
- Miért is?
- Korábbra vártunk.
- Vártatok? - kérdezett vissza ismét Perselus tanácstalanul.
- Édesem, ez így nagyon hosszú beszélgetés lesz – kacagott fel a felesége. – Ma van a születésnapod – hajolt hozzá egészen közel, a fülébe suttogva a szupertitkos információt. Mikor ránézett férje arcára, arról egyértelműen lerítt, hogy teljesen kiment a fejéből ez a fontos dátum. – Elfelejtetted?
- Lehetséges.
- Hát akkor… meglepetés, szívem – csókolta meg újra Perselust kedvesen. – Asztalhoz! – kiáltotta el magát. – Megjött az ünnepelt!
Székcsikorgások és tányércsörömpölések hangzottak fel a nappaliból, népes vendégseregre utalva. Lily kézen fogta férjét, aki még mindig kicsit kábán nézett rá, de követte őt.
- Gyere, apa, ideülj! – lépett oda mellé két lánya, Annie és Nicole és az asztalfőre ültették apjukat, majd két oldalról puszit nyomtak az arcára.
Perselus figyelte, ahogy Lily is leereszkedik a mellette lévő üres székre.
- Mielőtt ráborulnánk a lényegre, – emelkedett fel Sirius és Lupin egyszerre pohárral a kezükben – a finom étekre…
- Rímeltél, Holdsáp – veregette hátba barátját Black vigyorogva.
- Szóval – nézett barátjára kissé szemrehányóan a borostyán szemű férfi. – Mielőtt bárki is bármihez hozzányúlna, emeljük poharunkat Perselusra!
- Boldog születésnapot! – fordult az ünnepelt felé Sirius is, erre számtalan pohár emelkedett a magasba. A felnőttek borral, a gyerekek pedig üdítővel koccintottak.
Ha Piton nem ismerte volna magát, még azt hihette volna, hogy elérzékenyült. Pedig dehogy!
Csak valami belement a szemébe. És nem vigyorog, mint a tejbetök, hanem csak… Mindegy! Kit érdekel!
- Hát akkor, együnk! Mindenkinek jó étvágyat! – azzal Lily tapsolt egyet és a finomabbnál finomabb étkek jelentek meg az asztalon.
Perselus elmosolyodott, ahogyan végignézett családján és barátain. Ők nem feledkeztek el róla!
Itt voltak először is a gyerekek. Két lányuk és két fiúk született, Harryvel együtt öten voltak. Perselus még tisztán emlékezett arra a napra, mikor Lily bejelentette, hogy gyermeket vár. A férfi először megszólalni sem tudott döbbenetében, majd pedig úgy érezte, szétveti a boldogság. Ellentétben Harryvel, akinek a legnagyobb problémája az volt három évesen, hogy ő bizony fiút testvért szeretne, akivel lehet játszani, a sárban dagonyászni és jó kis trükköket kitalálni. Enyhén csalódott, mikor kiderült, hogy húga lesz. A fejébe vette, hogy visszaküldeti a gólyával, de az a fránya madár nem jött el, hiába leste egész álló nap, így kénytelen volt különböző cselekhez folyamodni: volt, hogy egészen egyszerűen begurította az asztal alá a mászni még nem tudó csöppséget, a frászt hozva ezzel szüleire. Ekkor zajlott le az első komoly beszélgetés Perselus és közte. Már amennyire komolyan el lehet beszélgetnie egy háromévessel. Piton azonban a végsőkig elment, kilátásba helyezte a nagyfülű játéknyuszi elkobzását is, ha még egy ilyen eset előfordul. Többé nem fordult elő még csak hasonló sem..
Az első közös gyermek, Annie, világrajövetele sem ment simán. Lily egészen egyszerűen a szülés közben közölte férjével, hogy soha többé nem hajlandó neki gyereket szülni. Perselus biztosította róla, hogy csak átmeneti fájdalomról van szó, mintha tudná, erre Lily erősen megszorította a kezét, mire a férfi fájdalmasan feljajdult, felesége pedig közölte vele, hogy nagyon szívesen cserél vele; szüljön ő, ő pedig majd fogja a kezét! Ja, és említette már, hogy soha, de soha többé nem fog neki gyereket szülni?!
Ez azonban nem így lett. Az egymás iránti szerelmük és a gyerekek iráni rajongásuknak köszönhetően a csöppségek jöttek sorba egymás után, akár az orgonasíp, kétéves idősávokban: Josh, Brian és Nicole.
Perselus pedig egészen egyszerűen a világ legboldogabb embere volt. És most is az. Lilyvel olyan harmóniában éltek, amiről más emberek csak álmodozhatnak, vagy éppen csak a mesékben olvashatnak. A mai napig is olyan mély szerelemmel szerették egymást, akár kapcsolatuk legelején. A nő továbbra is a Roxfortban tanított és a diákok imádták, amit Piton nagyon is megtudott érteni. Felesége olyan szakértelemmel látott hozzá minden egyes feladathoz, még a legapróbbakhoz is, mintha azzal meg lehetne váltani a világot. És valóban így is érezte. Amellett pedig, hogy kitűnő tanár volt, akinek a férje a Roxfort igazgatója is volt mellesleg, szerető feleség és csodálatos anyuka volt. Perselusszal olyan szeretetben nevelték fel gyermekeiket, hogy azok mind a mai napig rajongtak szüleikért.
Ó, és itt voltak az unokák. A következő generáció. Szám szerint tizenkét csöppség. Ginny most várja a tizenharmadikat. A legidősebb tizenegy éves, a legkisebb pedig még csak három hónapos. Ennyi gyereknél nem csoda, ha volt olyan, hogy két unoka között mindössze pár hét különbség volt a világra jövetel szempontjából. Mindegyikük kivételes varázserővel rendelkezett, ami ilyen nagyszülőkkel nem is csoda.
És itt voltak a barátok. Remus elvette Nympadorát. Ki hitte volna? Mindenki meglepődött, kivéve talán Perselust. Ő valahogy olyan nyilvánvalónak érezte ezt a helyzetet. Hogy miért, azt nem tudta volna megmondani. A késői házasságnak köszönhetően a Lupin – gyerekek, Teddy és Annabelle, leginkább Lily és Perselus unokáival voltak egykorúak.
Sirius… hát, nem voltak éppen országos haverok, de ha baj volt, mindig kisegítették egymást belőle. Black éppen az aktuális Nagy Ő- vel érkezett, akivel már hat éve voltak együtt, de nem házasodtak össze. Miriam. Így hívták a mugli származású nőt, akinek kezdetben furcsa volt, hogy belecsöppent a varázsvilágba, de hamar megszokta. Szóval, házasságra nem került sor Miriam és Sirius között, de saját bevallásuk szerint boldogok voltak együtt. És ez volt a fontos.
- Nagypapa, ugye mesélsz nekünk? – hangzott fel mellette Zack nevű unokája hangja, mire a többi gyermek is kérlelni kezdte Perselust.
- Mit szeretnétek hallani? – mosolygott rájuk a férfi megadóan, mikor már vacsora után az asztaloktól és székektől megszabadított szobában üldögéltek mindnyájan. A gyerekek pudingot majszolva a földön ültek, a felnőttek pedig a székeken, pamlagon, és egyéb ülőalkalmatosságokon.
- Meséld el, hogy győzted le Voldemortot! – bíztatta teljes csodálattal a hangjában a kisfiú.
- Azt már annyiszor hallottuk! – pirított rá Zackre húga, Alicia.
- Nem is!
- De igen! Inkább azt mondd el, hogyan találkoztatok a nagymamával! Az olyan romantikus!
- Nők! – legyintett lemondóan Zack és a többi fiú beleegyezően bólogatott, mire a lányok egységesen kinyújtották rájuk a nyelvüket.
- Jól van – vette át a szót Perselus. – Akkor kezdjük a legelején és befejezzük azzal, hogy hogyan halt minden idők leggonoszabb fekete mágusa.
Úgy tűnt, javaslata elnyerte a hallgatóság tetszését mind a felnőttek, mind pedig a gyerekek körében. Így hát belekezdett a történetbe.
Miközben mesélt, különös nyugalom szállta meg. A mellette ülő Lily boldogan mosolyogva fogta a kezét és fejét a vállára hajtva hallgatta férje történetét.
Perselus ebben a pillanatban úgy érezte, ő a világ legboldogabb embere. Hiszen mindene megvan, amiről fiatalon csak álmodozott. Gyönyörű, szerető feleség, nagy család és igaz barátok.
Ez volt hát az ő élete. Perselus Pitoné, a férfié, aki kapott még egy esélyt és végre megkapta azt, ami múltjától függetlenül mindenkinek kijár: a boldogságot.