A halál röpte 4
Gilda 2009.10.04. 18:58
Július 4.
Itt vagyok Dickinséknél. Nem is tudtam, hogy ilyen gazdag. Nem látszik rajta, az biztos. Tök nagy házuk van, még nekem is adtak külön szobát. Az apja valami kviddicscsapat tulajdonosa, kicsit égő volt, hogy fogalmam sincs a kviddicsről, de inkább szégyenkeztem, nem mondtam meg nekik, hogy mekkora hülyeségnek tartom a kviddicset. Bűnbánó arccal sóhajtottam, hogy az árvaházban nem ismertem meg a varázsvilágot megfelelő alapossággal. Az anyja teljesen meghatódott és megsimogatta a fejemet. Utálom, ha hozzám érnek.
Dickins nagyon meglepődött az árvaházon. De szerintem jól tettem, hogy elmondtam neki, most teljesen azt hiszi, kitüntetés, hogy beavattam. Pedig már gondolkoztam is rajta, mit lehet tenni, ha később zavarni fog, hogy tudja. Megígérte, hogy senkinek nem mondja el. Most tényleg jobb így, na. A suliban úgyis mindenféle sülve-főve együtt lévő párok meg triók vannak, így majd mindenki látja, hogy nekem is van barátom, főleg, hogy ennyi pénze van. Azért arra vigyázok, hogy ne tartson szánalmas seggfejnek az intézet miatt. Majd a suliban mutatok neki pár trükköt, amit a könyvekből tanultam, és ha jól viselkedik, néha lemásolhatja a leckémet. Kicsit hülye a tanuláshoz, meg minden máshoz is.
Július 6.
Mrs. Dickins elmagyarázta, honnan tudják a Miniszétériumban, hogy hol vannak varázslók. Mondjuk eléggé kiakasztó. Van egy óriási nagy atlaszuk, minden egyes város minden utcája rajta van. És ott mászkálnak rajta a nevek fel-alá. És innen tudják, ha megjelenik valahol egy új név, mert akkor a térkép sivítozni kezd. De szerintem ez nagyon szar, hogy mindenkinek tudnak minden egyes lépéséről. Az enyémről is!!!! Mi a szar közük van hozzá??? Legszívesebben felgyújtanám azt a szar térképet. Egyszer meg is teszem!!!! Meg azt is, aki kitalálta. Mondjuk Mrs. Dickins szerint nem fogják már sokáig használni, mert az új miniszternek valami emberi jogok a mániája, és neki se tetszik a dolog. Szerintem inkább azt nem akarja, hogy mindenki lássa, ha elmegy a kurvákhoz.
Na mindegy, nem nagyon mutattam, hogy mennyire kiakadtam, jobb fapofát vágni. Mrs. Dickins pedig megígérte, hogy megkéri a nyanyát, aki a térképet kezeli, hogy keresse meg rajta Tom Denemet. És a régi nyilvántartásokat is átnézi, ha a mostani térképen valamiért nem találná, mert külföldön van vagy meghalt.
Tegnap elvitt minket Dickins apja horgászni. Dickins majdnem ugrált örömében, de én nem tudom, mi a jó abban, hogy ott ül az ember egész nap egy bottal a kezében, mert persze úgy horgászik, mint a muglik, nem varázslattal. Azt mondja, abban nem lenne semmi kihívás. Tök hülyeség. De ha nem nézzük azt, hogy szereti magát muglis dolgokkal égetni, akkor egész jó fej az apja. És jó poénokat is tud mondani. Azon mondjuk meglepődtem, hogy akármilyen béna Dickins, meg akármekkora hülyeségeket kérdez, az apja tök türelmes vele. Szerintem én már rég vízbe fojtottam volna, ha ilyen gyerekem lenne. Elég égő lehet a hapsinak. Én viszont tök jól el tudok vele beszélgetni. Látom rajta, hogy néha csak les, hogy mennyi mindent tudok, a fia meg egy kukkot se ért az egészből. Mondjuk az idegesítő, mikor a kis hülye közbekérdez, hogy magyarázzuk el, miről van szó, szívesen lerúgnám ilyenkor, minek tart fel? De a faterja meg képes minden mondatot külön elmagyarázni neki, szegény biztos beletörődött, hogy milyen idióta gyereke van. Én ilyenkor szó nélkül megvárom, hogy végezzen a gyogyókorrepetálással, és folytatom.
Tök okos fickó, nagyon érdekeseket tud mesélni, meg mesélne többet is, ha nem lenne ott a fia, aki mindig félbeszakít minket, de ezt már írtam. Szerintem a pasi örülne, ha inkább olyan gyereke lenne, mint én. Az én apám viszont biztos még nála is sokkal jobb fej, meg okosabb is. Majd ha megismerkedünk, örülni fog, hogy velem nem kell úgy beszélnie, mint egy szellemi fogyatékossal.
Szeptember 12.
Ma bájitalórán kihallgattam két csajt. Arról sutyorogtak, hogy az egyik nővére, Dorothea Flint egyébként a hetedikből, átjárogat éjjelente a hatodikos fiúk szobájába O’Flahertyhez. Azt mondta a kiscsaj, Emily, hogy O’Flaherty ilyenkor valahogy elkábítja a többieket, és reggelig moccanás nélkül alszanak. Ott találgatták, mit csinálhatnak vajon, kis hülye pisisek. De ez elég érdekes történet. Utána kéne járnom, hogy igaz-e, az a csaj teljesen apácanövendéknek néz ki egyébként, olyan úrilány fajta, akitől a filmeken is hánytam. Viszont O’Flaherty a Miniszter unokaöccse. Nem lenne rossz, ha segítene. Ha már Dickinséknek nem veszem több hasznát. Jó, tényleg nem kellett volna rögtön Exmemoriamot nyomni rájuk, de még mindig felmegy az agyvizem, ha eszembe jut, mit mondott az a nyanya, és hogy hogy nézett közben!!!! Meg tudnám ölni őket! Engem ne sajnáljanak! Az Exmemoriamra viszont büszke vagyok. Életemben először próbáltam, csak az elméletét tanultam meg a nyáron. Most egyikük sem emlékszik még arra sem, hogy náluk jártam a nyáron, és ez azért is jó, mert lenyúltam az apja egyik ritka halcsontvázát is.
Kicsit beijedtem az Exmemoriam után, hogy kiszúrja a Minisztérium, hogy varázsoltam, de nem történt semmi. Eléggé hülyék, ha a varázslócsaládokban nem figyelik a gyerekeket, csak a muglik között. Azért ezt jó tudni. Mindenesetre jövő nyáron kezelésbe veszem a dirinyanyát az intézetben, és kiszedem belőle, amit tud, mert én nem hiszem el, amit az a hülye térképes nő mondott. Sajnos idén nyáron már végig szabin volt a dirinő, de nem baj, jövőre is lesz nyár. Én tudok várni.
Szeptember 30.
Mit tudtam meg ma!!!!!! Burnett mesélte, az apja bukkant a nyomára a nyáron! Aki Mardekár Malazárról ír könyvet! Azt mondja, hogy Mardekár épített egy titkos kamrát a suliban, aminek elrejtette a bejáratát, és csak a méltó utódja nyithatja ki a kamrát, és ő fogja kiengedni a szörnyet, ami benne lakik, és megtisztítja az iskolát a mugliivadékoktól!!!!!!!!! Ez baromi jó!!!!! Meg fogom keresni! Ha valaki, én aztán megtalálom! Akkor aztán félhetnek majd!
Október 10.
Idén azért már komolyabbak az órák. Mondjuk nekem nem okoznak gondot, és legalább nem alszom el az unalomtól. Nyáron elolvastam az összes tankönyvet előre, de így is kell még tanulni az órákra, nem úgy, mint tavaly. Nem bánom, tényleg! Simán meg tudom tanulni, ami kell, és mindenre marad időm, amire akarom, nem úgy, mint mondjuk Dickinsnek, aki minden nap éjfélig tanul és kezd kipurcanni. Tegnap megengedtem neki, hogy lemásolja a leckémet. Rájöttem, hogy végül is mégiscsak hasznos, ha jóban vagyunk, mert a cikis dolgokra úgysem emlékszik, viszont egy rakás pénze van, és azt csinálja, amit mondok neki. Néha kicsit rá kell ijeszteni, és kész. Nagyon büszke volt magára, mikor az elsős griffendéleseket átkoztuk az oszlop mögül. Másra nem nagyon lehet itt büszke, nem megy neki a tanulás, csak bűbájtanból jó, és kis cingár vakarék, így meg, ha velem van, azt hiszi, hogy nagymenő. Majd nyárra megint meg fog hívni, az apjával egész jól el lehet beszélgetni tényleg. Főleg ha a fia nincs a közelben.
Megtanulom az okklumenciát is, mert az a gyanúm, hogy Dumbledore néha sejti, hogy én állok egy-két dolog mögött. De lehet, hogy csak beképzelem. De akkor is hasznos, és ráérek bőven. Csak az a baj, hogy kéne majd valaki, aki gyakorol velem. Majd ezt még kitalálom. Addig is az elméletét meg tudom tanulni, de iszonyú nehéz, elég sokáig fog tartani még nekem is. A legilimencia meg még sokkal nehezebb.
Lumpsluck folytatja a hülye Klubokat. Tényleg nevetséges. Másfelől viszont nagy szívességet tesz nekem ezzel, mert kiválogatja, kivel érdemes haverkodnom. Mondjuk itt is néha kiakasztanak. Némelyik azt hiszi, ő szarta a spanyolviaszt. McGalagony például, aki át tud változni macskává, nem nagyon áll szóba velem. Azt képzeli, jobb nálam! Egy griffendéles! Meg fogom szívatni. Van itt egy harmadikos, Platzek, egy német, ő nagyon utálja. Együtt vannak gyógynövénytanon meg bájitaltanon. A csaj nagyon beképzelt arra, hogy évfolyamelső, naná, hogy idegesíti Platzeket, hogy egy félvér, ráadásul lány, mindenben jobb nála. Már ki is találtam, Platzek a múlt héten valami rontást küldött a Mardekár-Griffendél meccsen a griffendél fogójára, tök nagyra volt vele, amikor mesélte. Majd felnyomom McGalagony nevében, aztán nyírják ki egymást.
November 20.
Zaborskinak a fejére esett egy pajzs a folyosón. Nem tudni, magához tér-e a kómából. Én is elszörnyedt arcot vágtam, már tök jól megy. De jól nézett ki, ahogy folyt a vér a fejéből!
November 21.
Dumbledore és Lumpsluck megkérdezte ma tőlem, tudok-e valamit a kis vakarék balesetéről, merthogy állítólag észrevették, hogy fél tőlem. De Lumpsluckon látszott, hogy tök ciki neki, hogy ilyet kell kérdeznie tőlem. Ezért azt feleltem megbántott arccal, hogy hisz a professzor úr is tudja, mennyit segítek neki bájitaltanon. Erre megkönnyebbülve bólogatni kezdett Dumbledore felé. Én nem adok okot arra, hogy féljenek tőlem, mert segítőkész mintadiák vagyok. Dumbledore is kénytelen volt elfogadni. HÁHÁHÁÁÁÁ!
Pedig már abba akartam hagyni, hogy segítek az órákon azoknak, akiket utálok, de végül csak meghozta a gyümölcsét az erőfeszítés. A kis nyomorultak nem nagyon szoktak örülni, ha súgok, úgy néznek ki, mintha épp megátkoznám őket, de a lényeg, hogy csak ők sejtik, miért csinálom, a tanárok nem. Szerintem zseniális!
November 30.
Burnett meghívott magukhoz szilveszterre. Most egyelőre nem tudom, mi legyen, mert egyrészt jó lenne itt maradni és nyugodtan nyomozni Mardekár titkos szobája után, de másrészt meg az is lehet, hogy jobb Burnett apját kifaggatni előbb. Burnett hosszabb távon állati unalmas, de valahogy majd csak kibírom vele!
December 31.
Ma van a születésnapom. Reggel mellékesen megemlítettem Mr. Burnettnek, hátha akkor megmutatja a mardekáros gyűjteményét, mert amúgy úgy őrzi, mintha valami múzeumi teremőr lenne. De arra nem számítottam, hogy ez a család nem normális! Teljesen megkergültek, én meg csak néztem. Azt mondták, akkor minimum, hogy elvisznek étterembe. Meg hogy kapok ajándékot is útközben. Életemben nem voltam étteremben. Nem is szeretem a franciákat, ezek meg francia kaját akarnak etetni velem. Mindjárt indulunk, lehet, hogy inkább kitalálok valamit, nem tudom, csinálok nekik egy kis csőtörést, vagy valami. A franc fog békát enni. Pedig az ajándék jó lenne azért.
1939.
Január 6.
Újra a suliban! Végre. Burnették nagyon fárasztóak voltak. Alig akartak békén hagyni, néha már majdnem megátkoztam valamelyiket. Állandóan a környéket akarták mutogatni, meg izélgettek, hogy mi a kedvenc kajám, mert akkor azt főzik. Az anyja ott rinyált, hogy milyen jó, hogy a kisfiának végre van egy barátja, és hogy ugye, milyen jó gyerek az ő Gregoryja. Persze helyeseltem meg mosolyogtam. Hülye spiné.
De az nagyon jó volt, hogy Mr. Burnettet kifaggattam Mardekár titkos szobájáról. Bár nem tudott sokat, de végül egészen megoldódott a nyelve. Úgy nevezte, hogy a Titkok Kamrája. Mindenféle régi papírt mutogatott, ami szerinte bizonyítja, hogy ez a kamra létezik. Bár azt mondja, az évszázadok alatt már sokan próbáltak a nyomára bukkanni, de végül mindenki arra a következtetésre jutott, hogy a Kamra csak legenda. Nem akartam mondani neki, hogy majd biztos Mardekár olyan titkos szobát épít, amit bármelyik hülye megtalálhat. A legenda azt is mondja, hogy méltó utódra vár a szoba, nem? Teljesen logikus. Be kell bizonyítani a kamrának, hogy az illető méltó utóda Mardekárnak. Én majd bebizonyítom.
Február 4.
Végre sikerült megpuhítanom Madam Codexet. Egy iszonyat karót nyelt vénkisasszony, úgy néz ki, mint egy keselyű. Már tavaly is próbálkoztam nála, de elég nehéz eset. Tök sokat kellett a klubhelyiség helyett a könyvtárban tanulnom, hogy lássa, mennyire szomjazom a tudást, meg odáig vagyok a könyveitől. Végül megtaláltam a gyenge pontját, és most el van tőlem ájulva! Elég sokáig tartott neki, mire felismerte bennem a kincset, de mindegy most már, szabad a vásár a tiltott szekció könyveihez végre!!!!! Nagyon régóta piszkál már ez a Cruciatus, amiről a nagyobbaktól hallottam. De jó lenne tudni!!!! Adnék a sok söpredéknek! Ez lesz az első, amit megtanulok. De meg fogom tanulni mindet!!!
Március 28.
Van a harmadikban egy csaj, Walburga Henderson. Szerintem kicsit megszállott, ahogy előadásokat nyom az aranyvérűségről, de nagyon sokat tud, és szerintem jól jöhet még, ha jóban vagyunk. Meséltem neki, hogy hallottam, ahogy McGalagony nagyra volt a félvérségével, és túltenyésztett idiótáknak nevezte az aranyvérűeket. Ez persze nem igaz, de az a csaj a múltkor megint simán lenyomta Platzeket, akit ráuszítottam. Már nem próbálkozok vele a Lump Klubban, elintézik a többiek, ha ilyen nagyra van magával, hogy nem áll szóba mardekárosokkal.
Walburga nagyon ráharapott, ahogy előre sejtettem, szinte dührohamot kapott, amikor mondtam neki, mit hallottam. De annak nem sok értelme van, ha csak ráugrik McGalagonyra, mert azt már tudom, hogy a csaj meg tudja védeni magát. Viszont odahívtam Platzeket is, akinek már kezd ciki lenni, hogy mindig veszít, és fel van piszkálva rendesen, hogy bizonyítsa, milyen erős. Kitaláltuk, hogy bánunk el vele. Vagyis én találtam ki, de nagyon örültek neki. A gyógynövénytanon fogják csinálni. Lebukás esetére azért megmutattam nekik a Serpensortiámat, és hogy irányítani is tudom a kígyót. Persze csak úgy, mellékesen, de azért biztos értették. Jövő hétre már tutira nem fog ide járni a csaj a hülye kockás ruháiban! Megbánja azt is, hogy rám nézett!!! Mit képzel magáról??????
Március 30.
Dumbledore kihúzta a kis kedvencét a pácból! Tudhattam volna. Ráadásul a hülye Platzek persze lebukott. De engem nem mártott be, sőt Hendersont se, mert csak őt küldték nyárig büntetőmunkára. Eléggé megszívta, szerintem tanulni sem lesz ideje a sok büntetéstől, vele most már nem számolhatok nagyon.
Pedig egyébként kezdett érdekes lenni, amiket mesélt. Nem nagyon érdekel amúgy a muglik kinti hülyesége, de azt mesélte, hogy náluk otthon, Németországban egy Hitler nevű pasi van hatalmon, és a célja a német nép vérének megtiszítása az idegen mocsoktól. Meg persze leginkább a világ meghódítása Platzek apja szerint, de Platzek azt mondja, szerinte Hitler csak az első világháború utáni szégyent akarja lemosni. Erről olvastam Taylor törikönyvében még az árvaházban. De szerencsére itt már mugli marhaságokat nem tanulunk. Na mindegy, ez a Hitler egész érdekes figura lehet. Majd figyelem az újságokat nyáron. Valami jó legyen már abban, hogy a nyamvadék muglik között penészedek! De jó is lenne, ha az egész árvaház eltűnne a föld színéről, és nem kéne soha többet visszamennem!
folyt. köv.
|