8. Végre eljött a péntek, Mursa pirkadatkor kiugrasztotta az ágyból és rámorrant, hogy kerülje el az ivót, ne legyen láb alatt. Kiment az istállókhoz, a fű még harmatos volt, a levegős friss. Fel kellene mennie Csikócsőrhöz – gondolta. De nem ment- végigsimított a hófehér ingen, amit Mavra készített neki oda, furcsa illata volt, boróka talán? Érezte, hogy ma valami történni fog, nem találta a helyét. Felment a hegyre a régi aklokhoz – itt voltak a kecskék is. A kunyhó mellett jött el, de nem mert még csak arra felé nézni sem, így is majd szétfeszítette a várakozás. Kiült a hegy tetejére és nézte a völgyet, a fogadót és az istállókat. minden kihalt volt egy lélek se mozdult. Innen fentről idilli helynek tűnt. Lemehetne kutyaként - aztán elhessegette a gondolatot- nem szeretett volna összefutni Vitézzel. Vajon Mavra, hogy szabadul majd meg tőle? - semmi kedve nem volt birokra kelni azzal a harapós döggel. Leheveredett a fűbe és élvezte a semmittevést, a kecskék érdeklődve bámulták, néha egy- egy megbökte az orrával, mintha noszogatná - tegyen már valamit. Alkonyodott, amikor lefelé indult, Mavra már ott várta az erdő szélén, egyedül. Csak egy kis batyu volt nála. - Hoztam kenyeret, sajtot és bort, ha megéheznénk…- szólt halkan és elpirult, nem mert Sirius szemébe nézni. Elindultak. - Csodálom, hogy Vitéztől meg tudtál szabadulni… A lány mintha zavarba jött volna: - Túl sokat evett tegnap, alig tud lábra állni, adtam neki egy kis kutyabengét… Mintha ág roppanását hallotta volna hátuk mögött, hátranézett de nem látott senkit. az út hosszabbnak tűnt, mint amire emlékezett. Mavra vigyázva, lassan lépkedett mellette, amikor ő legszívesebben rohant volna. Végre odaértek a kunyhóhoz, még egyszer szétnézett az ajtóból, hogy meggyőződjön róla, valóban kettesben vannak. Aztán bereteszelte az ajtót maga után, Mavra közben takarosan elrendezte az ételt az asztalon és meggyújtotta tüzet. A lángok mohón martak a száraz fába. A lány megállt a kunyhó közepén és megoldotta az övét. Sirius közelebb lépett és lesimította válláról a fehér gyolcsot. Lassan vetkőztette, megcsókolva a vállát, finom bőrét ízlelgetve. - Ha apám megtudja, végünk! - suttogta Mavra – Nem maradhatunk itt! - mondta miközben a férfi mellkasát simogatta. – Eljössz velem, oda ahol békében élhetünk? - Ahová csak akarod…- morogta ő a vágytól elmélyült hangon miközben bámulta, hogyan csúszik le a ruha Mavráról, felfedve az eddig csak elképzelt, szoborszép testet. Szürke füst terjengett a kunyhóban, de a szagát nem érezte – talán nedves a fa? Kígyóként csapott le rá a vágy, kitörölve minden más gondolatot a fejéből. Mavra megfordult és az ágyhoz lépett, hanyatt fekve széttárta a combjait és hívogatóan ránézett. Erre a pillanatra várt, amióta csak meglátta őt, vagy tán amióta megszületett? Megfogta a lány csípőjét, kábító volt az illata, a férfiassága készen állt. Nem akart várni egy kurta percet sem, lesz még ideje a lány kedvében járni. De most a mennyország kapujában áll… Tévedett a pokol kapuja volt az… Vérfagyasztó sikolyt hallott, vagy inkább vijjogásnak tűnt, Mavra felült, az arcán páni rémület,a szürkeség betöltötte a kunyhót. Nem füst volt, mintha inkább a kinti sötétség lopózott volna be. - Ő az enyém! – az újabb sikoly megrepesztette az ablaktáblákat. Adelinda állt ott, bosszúálló démonként. Szemei zölden világítottak, hajfürtjei kígyóként tekeregtek: - Te kényszerítesz rá, Sirius! – mutatott vádlón rá, aztán Mavrára meredt. Ő megpróbált elé ugrani, megvédeni. De valami földöntúli erő a falhoz vágta, kábán bámulta, amint Mavra torkán Adelinda egyetlen kézmozdulatára szörnyű seb nyílik, mintha penge szelte volna át a nyakát és sötétpiros vér buggyan elő belőle. Látta, ahogy kék szemére hályogot vet a halál, tagjai görcsbe merevednek a kíntól. - Neeem!- ordította, de hiába kapott a pálcájához, az nem volt nála. - Most legszívesebben megölnél? Ugye? – nevetett keserűen Adelinda. – Mindig elfelejted, hogy egyszer már megtetted! Sirius megrázta fejét, próbált felébredni, talán ez is csak egy lidércnyomásos álom… De most nem jött a megváltó hajnal, a következő pillanatban az ajtó szilánkokra robbant és Szirka tört be rajta, kezében a pálca, egy tűzlabdát lőtt ki Adelidára. - Még valaki, aki meg akar ölni - emelte fel unottan szemöldökét a kísértet. Egy kecses nyolcast írt le az ujjával a levegőbe, a tűzgolyó megállt, majd visszacsapódott Szirkába, aki élettelenül vágódott hátra - a szobát megtöltötte az égett hús szaga. - Nem árthatott volna nekem, az ostoba! Hogy ölhetne meg valakit, aki már rég halott? - merengett Adelinda, aztán a férfi felé fordult. - És most fuss, Sirius! Nehéz lesz elhitetni, hogy mindez nem a te műved! Ezért a muglik fellógatnak! - mutatott körbe az elhalványuló alak. - Még találkozunk! Percekbe telt mire ki tudott támolyogni, kint elhányta magát - ettől egy kicsit kitisztult a feje. hangokat hallott, emberek vannak a közelben, menekülnie kell. Kutyává változva loholt le a völgybe. A pálcáját mindenképpen vissza kell szereznie. A völgy felől vörösen derengett az ég, a Szutykos Ártány lángolt. Hát ennyi nem volt elég? Minden felégetett az az átkozott halálfaló ribanc? A fogadó romjai felett a Sötét Jegy lebegett méregzölden világítva, a koponya mintha rajta röhögött volna… Lent néhány varázsló próbálta helyreállítani a rendet, aurorok voltak – látta a talárjukról. Berohant a házba, senki nem törődött vele. néhányan vízsugarat fakasztottak a pálcájukból, mások megégett testeket lebegtettek ki a romok közül, és volt, aki a túlélőket próbálta gyógyítani. A szobája megégett és fojtogató füsttel volt teli. Már a gyújtogatás előtt feldúlta valaki, a ládát felfeszítették. Szerencse, hogy máshová rejtette a pálcáját, melső lábával az ágy alatti padlódeszkára lépett, a pálcát a szájába kapva loholt ki. Az épület rémisztően dülöngélt, tudta bármelyik pillanatban ledőlhet. Nem volt ideje lopakodni vagy álcázni magát. Kirohant a bejáraton, több auror is utána fordult, de nem törődött velük. Futott tovább, az istállókig, látta egy pillanatra a kiterített holtak között Mursát, a szakácsot, az egyik cselédlányt. Majdnem megbotlott Vitézben, aki kilógó szederjes nyelvvel, üveges szemmel feküdt. Még egy értelmetlen halál…- nem állt meg, rohant tovább a tóhoz. Itt visszaváltozott és füttyentett – csikócsőr késve ért oda, a percek éveknek tűntek. Tudta a füttyöt a völgyben is hallották. Amikor végre felkapott Csikócsőr hátára még látta, ahogy a tisztásra érnek az aurorok. Néhányan megpróbálták seprűjükön követni, de Csikócsőr a felhők közé emelkedett és ő vacogva kapaszkodott a csillogó tollakba… Epilógus A Reggeli Próféta legfrissebb számából: Halálfalók támadtak egy békés fogadóra – brutális gyilkosságok a balkáni éjszakában Külföldi tudósítónk jelenti Tegnap éjjel, brutális támadás áldozata lett egy jóravaló fogadós és háza népe, Dragonesti közelében. A Szutykos ártány fogadót és melléképületeit felgyújtották. A támadók egyértelműen Halálfalók voltak, erre utalt a Sötét Jegy – amely az égő romok felett lebegett, amikor az aurorok a helyszínre értek. A halottak száma meghaladja a huszat. Az összecsapásban a Mágiaügyi Minisztérium emberei is megsérültek. Az áldozatok között van a fogadós lánya is, akit brutális kegyetlenséggel végeztek ki. Az nyomozást vezető auror, Zejlkó Mljadics szerint kéjgyilkosságra utalnak a nyomok (képes beszámolónk a vasárnapi különszámban), meg nem erősített hírek szerint az események mögött a szökött fegyenc, Sirius Black állhat. Cornelius Caramel Mágiaügyi Miniszter nyilatkozata szerint (Cornelius Caramel exkuzív interjút adott lapunknak, amely a olvasható) , elszigetelt esetről van szó, de a tragikus események felvetik bizonyos befolyásos személyek felelősségének kérdését, a Minisztérium a továbbiakban mindent megtesz a szökött fegyenc kézre kerítéséért, amiben számítanak a lakosság segítségére…