Június 1.

Megint kijárási tilalom van. Elég nagy gáz lehet, mert még a Miniszter is idejött ma. A sárvérűek védőszentje, hülye barom! Jó lett volna adni neki valamit, de persze nem lehetett. Majd egyszer!

Június 2.

Burnett ma megkérdezte tőlem, én intéztem-e el Barnest. Nem válaszoltam neki, csak megkérdeztem, akar-e egy Cruciót. Ebből gondoljon, amit akar, de szerintem jól gondolja.

Azért fura érzés, hogy tulajdonképpen megöltem valakit, ha csak véletlenül is. Olyan izgató dolog rágondolni. Az én kezemben volt az élete. Itt, ebben a kezemben, mint egy dobogó szív. Még jobb lehet, ha tényleg szemtől szembe van így. Elég borzongató rágondolni.

De azóta valahogy tényleg még nagyobb az erőm. Kíváncsi vagyok, hogy ez az egész összefügg-e. Mármint az, hogy rendelkeztem az életével, itt volt a kezemben, az valahogy hozzákapcsolódott-e az én erőmhöz.

De simán lehet. Amit a horcruxokról eddig tudok, az alapján logikus.

Szerintem ez lenyűgöző.

Június 10.

Írok Dippetnek, hogy ne kelljen nyáron visszamennem abba a patkányfészekbe. Elviselhetetlen lenne most már tényleg. Mardekár Malazár leszármazottja (legalábbis valószínű!!!) egy mugli árvaházban, ahol mugli csótányok parancsolhatnak neki!!!

Az anyám családját innen is meg tudom látogatni, és szerintem Londonba is elengednének, amikor akarom, végül is mindjárt nagykorú vagyok.

Június 13.

Hagrid mentette meg az iskolát a bezárástól! Micsoda megtiszteltetés egy ilyen félresikerült szerzetnek! Főleg, ha tudná. Végül is ennél nagyobb dicsőségre úgyse számíthatott volna soha az életben! Szerintem tökéletes megoldás volt. Többet nem zavarja a köreimet, a sulit nem zárják be, engem meg biztosan még ki is tüntetnek! Kedvem lenne Dippet képébe röhögni, amikor átadja a díjat! Rettentő vicces az egész.

Június 14.

A Kamrát sajnos most már veszélyes lenne újra kinyitni addig, amíg ide járok, mert az azt jelentené, hogy ha bezárják az iskolát, az nekem a legrosszabb. Viszont rengeteg energiámba került felfedni a Kamra titkát, és nem akarok gondolni sem arra, hogy Mardekár csalódna, ha tudná, hogy a méltó utóda nem fejezte be a munkáját. Gondolkozni fogok a megoldáson!

Mégis lesznek RBF vizsgák. De egyáltalán nem érdekel.

Július 6.

Itt vagyok Little Hangletonban. Elég későn értem ide, most már csak holnap megyek el a Gomold-házhoz. A fogadóban alszom, Dickins pénzéből telik.

Egészen biztosan tudom, hogy ez az.

Szemtől szembe találkozom a rokonaimmal. Remélem, méltóak Mardekár Malazár örökségére. Kíváncsi vagyok, hasonlítanak-e rám.

Július 30.

Dickins meg még egy páran megérkeztek Londonba. Még az iskolában mondtam nekik, hogy talán találkozunk a nyáron, és tanítom őket. Most pedig szükség van rájuk. Persze eszem ágában sincsen túl sokat megtanítani nekik, amúgy sem lennének képesek befogadni azt, amit én tudok. De most már, hogy bizonyosan tudom, hogy mindenki fölé emelkedtem, megtehetem, hogy vetek nekik morzsákat, amiért majd hálásak lehetnek, meg örülhetnek, hogy milyen erősek lettek. Én pedig úgyis ráérek egész nyáron. Nem fogok visszamenni az intézetbe többé, eszem ágában sincs. Majd csak akkor, amikor elpusztítom.

Láthatnak valamit rajtam, mert most már mindegyik Lord Voldemortnak szólít. Egyszer sem kellett figyelmeztetnem őket.

Én vagyok a halál ura.

Azt meg természetesen nem kötöm az orrukra, hogy ők is segíteni fognak abban, hogy véglegesen is az lehessek.

Augusztus 4.

Jól haladnak a dolgok. A három legnormálisabbat választottam ki, hogy segítsenek valamiben, amiről persze csak annyit tudhatnak, hogy felsőbb célokat szolgál. Nagyon bonyolult varázslatokról van szó, és hosszú ideig tart elvégezni mindet. Egyelőre nem is rendelkezem az összes információval. Majd csak az iskolában fogom befejezni a műveletet. De addig is megteszem az előkészületeket.

Furcsa itt ülni közöttük és tudni, hogy olyan magasságokban vagyok már most, ahová ők sohasem fognak tudni követni, és a java még csak most jön. Jó lenne elmondani nekik, de az az érzésem, így is sejtik, hogy rendkívüli dolgok történtek velem. Pedig nagyon keveset beszélünk. Csak figyelem őket, ahogy egymással beszélgetnek és néha lopott pillantásokkal rám néznek, hogy aztán gyorsan elkapják a tekintetüket. Tudom, hogy félnek tőlem, és mégis keresik a társaságomat. Egytől egyig mind arra vágyik, hogy én elismerjem, magamhoz emeljem. Kellemes érzés, nem mondom. Így érezhette magát Mardekár Malazár is. Szerintem büszke lenne rám. Kár, hogy soha nem fogunk találkozni. Elvégre ő már rég meghalt, én viszont soha nem fogok. Ebből látszik, hogy rajta is túlteszek.

Augusztus 6.

Lestrange megkérdezte ma tőlem, honnan van az a gyűrű az ujjamon. Megmondtam neki, hogy régi családi ereklye, ami még magáé Mardekáré volt. Most először mondtam ki konkrétan. Természetesen meg is kértem finoman, hogy erről hallgasson. Hálás volt, hogy megtiszteltem a bizalmammal.

A gyűrűt gyakran nézegetem. Jó érzés, hogy van emlékem arról, ami történt. Persze kellemetlen a tudat, hogy egy olyan disznó ujján volt, mint Morfin Gomold. Szégyenletes arra gondolnom, hová süllyedt ez a család, akit Mardekár Malazár habozás nélkül letagadna, de büszke vagyok arra, hogy letöröltem a nevéről a szennyet. Én újra dicsőséget fogok hozni erre a névre.

Azt a három muglit pedig nem bánom egy percig sem. Annyit sem jelentett, mintha csótányokat tapostam volna össze. Még annál is könnyebb volt megtenni, mint amire számítottam. Barnes után azt gondoltam, izgalmas érzés lesz egyszer szándékosan ölni, de nem éreztem semmit, csak undort és gyűlöletet. Talán majd ha arra méltó személyt ölök meg egyszer, mint például Dumbledore-t, az majd jobb lesz.

Augusztus 10.

Burkin holnapra ígérte a könyvet, amiből megtudhatom végre, hogyan kell befejezni egy horcruxot. Nagyon pontosan kell elvégeznem a varázslatot, mert ha valamit rosszul csinálok, akár meg is ölhetem magam. Az lenne csak a sors fintora! De ilyesmi csak pancserekkel történhet, én pedig a világ leghatalmasabb varázslója vagyok. Vagy már majdnem az.

Szeptember 10.

Teljesen hidegen hagynak azok a dolgok, amikkel Burnették megpróbálják a figyelmemet felkelteni. Lefoglalják a gondolataimat az előkészületek, és valahogy úgy nézek most rájuk, mint szánalmas, szaladgáló kis bogarakra. Nem tudják, hogy valami sokkal nagyszabássúbban gondolkozom én most, mint a griffendélesek megfélemlítése.

Az jár a fejemben, hogy a könyv szerint egy horcruxa már volt néhány varázslónak. Ennél több azonban még egynek sem. Veszélyes műveletnek mondja ugyanis, és szörnyűségesnek. Ettől pedig az emberek meghátrálnak. Ez is a gyengeségüket mutatja.

Pedig a végtelen hatalmat az jelenti, ha mindenki fölé tudok emelkedni.

Miért ne lehetne nekem több? Embert ölni tényleg semmiség. Kellemesnek is mondható, gondolom, ha arra méltóak a megölt személyek, hogy a kezemben tartsam az életük lángját.

A segítőtársaim is jönnek, ha akarom.

Ezért nem fejeztem még be a művem. A gyűrűt terveztem arra, hogy a lelkem egy darabját befogadja. Ha viszont többet is készítek, akkor még velem lehet a gyűrű egy darabig. Szívesen hordom.

Szeptember 11.

Sajnos semmilyen forrás nincs arra vonatkozólag, hogy lehetséges-e egynél több horcruxot készíteni. Persze, mert még soha senki nem próbálkozott ilyesmivel előttem. De azért szeretném megtudni, lehet-e, mielőtt megpróbálom.

Merrythought professzor reménytelen eset, fölöslegesen kérdezném. Szerintem tőlem hallana a horcruxokról először.

Szeptember 12.

Lumpsluck szombatra hívta össze a klubját, az lesz a megfelelő alkalom. Elkápráztatom majd egy kicsit, és utána kiszedem belőle, lehetséges-e hét horcruxot készíteni. Biztos vagyok benne, hogy tud válaszolni, az öreg bolondul a fekete mágiáért, csak ezzel nem divat dicsekedni. Mintha szégyellni kellene, hogy az embert érdekli a határtalan mágia! Az itteniek által ájtatosan imádott fehér mágia a közelébe sem ér a feketének. Jó lenne, ha ezt nem kellene lesütött szemmel tagadni, mintha valami illetlen dologról lenne szó. Ez kicsit olyan, mint amikor a muglik akarják üldözni a varázslókat meg a boszorkányokat. Miért nem lehet kimondani, hogy pedig a hatalmi felállás éppen hogy fordítva van?

Ezt is meg kell változtatni.

Szeptember 18.

Ez lesz az utolsó bejegyzésem ebbe a naplóba. Minden készen áll, hogy halhatatlanná váljak. A halál ezentúl áthatolhatatlan pajzsba ütközik majd, ha hozzám akar férni.

Az apám, a nagyanyám és a nagyapám elpusztítása segít hozzá ehhez a csodához. Az ócska életüknek így még célt is adok. Ennél nagyobb dicsőséget nem is kaphatna nyomorult mugli.

Gyerekjáték megvalósítani az ötletet, ami a nyáron pattant ki a fejemből: ez a napló megőrzi majd a bizonyítékot arra, hogy a Titkok Kamrája létezett, és hogy Mardekár Malazár méltó utóda kinyitotta. Ha majd egyszer valaki használni kezdi, meg fogom mutatni neki, hogyan nyissa ki a Kamrát újra. Akkor majd bevégzem Mardekár örökül hagyott megbízását is. Az iskolába többé nem fognak sárvérűek járni!

Nagy tettre készülök, történelmet írok. Biztos vagyok benne, hogy még soha egyetlen varázsló sem készített horcruxot ilyen fiatalon. Ez lesz a második történelmi tettem, az elsőnek a Kamrát számítom. Már most túltettem mindenkin, aki előttem valaha élt.

Hogy is láttam Richardson naplójában? Kedves Naplóm, búcsúzom tőled azzal, hogy remélem, soha többé nem találkozunk! Őrizd hűen a titkaimat!

Én, Lord Voldemort ezennel lezárom életem zálogát. Halál, soha többé nem érhetsz hozzám!