[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1] [Archívum]
- Nem tudom - mondta -, nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét.
Saint-Exupéry |
Köszönöm, Korali! Biztos boldog már odafenn ő! Rohangászhat végre a derékfájása nélkül.
Mivel szerette a virágokat, vettem a sírjára krizantémot és erikát. Aztán majd lesz valahogy. Stefi elkezdte keresni... Ma este fenn leszel valahol? Nekem be kell mennem a munkahelyemre, de aztán jövök!!! |
DSIDA: KÓBORLÓ DÉLUTÁN KEDVES KUTYÁMMAL
ÚTNAK EREDÜNK ÉS SZERETJÜK EGYMÁST
Szép farkaskutya, Tinti, örülj! Leakasztom a szegről
...
csörgő láncodat. Ujjongón, az ölembe ficánkolsz,
hátsó lábadon ülve, nyifogva könyörgöd az örvet,
nagybundájú nyakadba. A szájkosarat szagolod víg
lelkesedéssel, erős fogaid közt tartod az ostort,
mindez a séta előjele, izgalom és gyönyörűség...
Szépszemü, drága kutyám, hegyesen meredő fülü pajtás,
hűszivü társ, aki pajkos, fürge, acélos inakkal
kísérsz engem, amerre dobál a szeszély: kusza ösvény
zegzugain, hegyeken, pipacsos, zizegő buzaföldön,
könnyelmű, fiatal csacsi életem édeni útján,
jaj, be nagyon kedvellek, jaj, be vidulva szeretlek!
... porzunk át a mezőn, a vakító
angyali őrség kettős sorfala közt, csak előre...
szállva, repesve, kifúlva, kigyúlva rohanni előre,
mígnem a Márvány-Trónus elé dobbanva jelentjük:
- "Ifjan tértünk színed elé, örök isteni Felség.
Átnyargaltuk az életet. És megfogtuk a macskát!"
|
 Hell :(
Sajnálom, remélem, most már boldogan futkos az örök vadászmezőkön :( |
Házikedvenc Csonny Úr, rosszalkodásban kiváló és fültővakarásra érdemes művész, az örök vadászmezőkre költözött ma délelőtt. :((((
Hell |
Válasz: Megjött Heidi!!! hurrá
Köszi Csibu, Hell, ide írhatod Te is Cukorfalatot és a többieket! |
A kis szobában
csillagok hevertek
sepretlenül,
mint limlom és szemét
s a toronyórák
egyre-másra vertek.
Akkor lehunyta
nagy, sötét szemét.
Haja bozótja
lassan kúszni kezdett
és körbeszőtte-
fonta a falat.
Szive, kit bomlott
keble kieresztett,
darázsként szállt
a mennyezet alatt.
A száj fölött
ibolyalángok gyúltak.
Kezéhez értem
nyirkos ujjai
halk zizzenéssel
sorra földre hulltak,
mint hervadt szirmok
szoktak hullani.
Dsida
|
na akkor hozom a poharamat |
Hűűű köszi mindenkinek !!!
nagy lakomát csapunk, torta, pezsgőőő mindenkinek!!!  |
Hú, de gusztusos torta érkezett! Hoztam mellé itókát az utólagos szülinapi bulira!
|
MEGLEPI
HAPPY BIRSTDAY TO YOU
|
Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászülten élnél.
Mit akar? - kérd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni;
Főként ne gyűlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre!
Johann Wolfgang von Goethe
Ezt csak úgy, mert tetszett.
Halottak napjára:
Ők már jól vannak, ez igaz, én ezzel tökéletesen egyetértek, amit küldtél délelőtt(?) |
Ahogy az évek szállnak, csak örökmécseseink szaporodnak és szívünkben a fájdalom...
Hiányotok. |
[508-489] [488-469] [468-449] [448-429] [428-409] [408-389] [388-369] [368-349] [348-329] [328-309] [308-289] [288-269] [268-249] [248-229] [228-209] [208-189] [188-169] [168-149] [148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1] [Archívum]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
Hell :(
A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
...Aletta van der Maet nevét kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.
S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,
akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.
Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.
S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,
hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.
Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.
S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,
míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.
Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.
Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...
A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.
S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.